Beszámoló a Szociális Bérlők Kilakoltatás Elleni Fórumáról

Ez a cikk több mint 9 éves.

szoc berlok.jpgA Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoport ezúttal is célul tűzte ki, hogy segítséget nyújt azoknak a szociális bérlőknek, akik kilakoltatási problémákkal küzdenek. E célból civil fórumot szerveztünk a Lakhatási munkacsoport tagjaival szeptember 15-én, a Rippl Rónai utca 11. alatt lévő InfoCafé nevű helyiségben.

Szórólapozásaink alkalmával sok érintettel találkoztunk, – elsőként Zugló területén – akik készséggel beszélgettek velünk és ígéretet tettek arra, hogy eljönnek a találkozóra. A fórum napján azonban sajnos csupán két fő jelent meg, akiket viszont már korábban kilakoltattak és most hajléktalanszállókon élnek.

A tervezett program egy családias hangulatú beszélgetésbe ment át, mely alatt kölcsönösen bemutatkoztunk egymásnak és elkezdtük összegyűjteni azokat a javaslatokat két utcajogászunk jelenlétében, amelyeket egy lakhatási törvényben megfogalmazva szeretnénk majd látni. Szó volt arról többek között, hogy a kilakoltatások ne történhessenek meg emberhez méltó, megfelelő lakhatás biztosítása nélkül.

Az ötletelés után, áttekintettük részletesen is a felsoroltakat, majd a két új tagot invitáltuk a következő heti AVM-ülések valamelyikére, illetve a következő, október 13-án tartandó fórumunkra is.

Hogy mi lehetett az érdektelenség oka az érintettek körében, nem tudjuk, de ezúton is felhívjuk a kilakoltatási problémákkal küzdő emberek figyelmét, hogy ne habozzanak, inkább fórumozzanak!

Információs szórólap a kilakoltatással fenyegetett embereknek innen letölthető.

Képek a szociális bérlők fórumáról itt.

2012. szeptember 20.                                                                                                                 Körmendy Tünde

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.