Lengyelországban az utóbbi években felgyorsult az önkormányzati tulajdonú lakások újraprivatizációja, azaz a lakások visszaszolgáltatása az államszocializmus előtti tulajdonosoknak. Mivel Varsóban a lakásállomány viszonylag nagy százaléka (11%) önkormányzati tulajdon (ez az arány Budapesten 5% körül mozog), ez a folyamat sok embert érint és kialakult egy viszonylag jól látható mozgalom is, mely a jelenlegi bérlők jogait védi.

Háttér

A második világháború után, a kommunista hatalomátvételt követően Lengyelországban, mint a szovjet térség többi országában, rengeteg lakást államosítottak, melyek így önkormányzati tulajdonúvá váltak. Az 1948-as államosítási törvényt úgy alkották meg, hogy a háború után későn hazakerülők vissza tudják igényelni tulajdonukat, ha annak államosítása mégsem volt indokolt. Noha sokan benyújtották visszavételi igényüket, a szocialista rezsim alatt felülbírálatra mégsem került sor. 1989 után ez alapján a törvény alapján rengetegen kérték vissza államosított lakásukat. A kérelmek elbírálása hosszú és bonyolult folyamat, mely ma is tart, és melyhez sok visszaélés kapcsolódik. Bizonyos vállalkozó szellemű jogászok például kifejezetten az ilyen kártérítési ügyekre specializálódtak, és mivel a jogutódok gyakran már nagyon idősek, vagy egyszerűen nem akarnak az üggyel foglalkozni, megveszik a visszaigényelhető lakások tulajdonjogát, majd a sikeresen lefolytatott eljárások után több tucat ingatlan tulajdonosává válnak. Ráadásul ezek az épületek gyakran Varsó belvárosában vagy más felértékelődő városrészekben találhatóak, azaz jó befektetési lehetőséget jelentenek.

A háború után az államosított lakásokba beköltöző családoknak kötelezettséget kellett vállalnia a leromlott állapotú házak felújítására. Ma azonban úgy tűnik, hogy az akkor befektetett pénzt és munkát figyelmen kívül hagyják, és a jelenlegi önkormányzati bérlők nem kapnak semmilyen kártérítést, amikor magántulajdonba kerül a lakásuk. (Mindeközben a szocialista állam által épített szociális lakásokban élők a rendszerváltás után nagyon kedvezményes feltételekkel – a magyarországihoz hasonlóan – megvásárolhatták lakásukat.)

Kilakoltatás és egyéb eszközök

Lengyelországban törvény tiltja az elhelyezés nélküli kilakoltatásokat, ezért az új, kártalanított tulajdonosok gyakran „kreatív” módszerekhez folyamodnak a helyben lévő bérlők elűzése érdekében. A lakbért sokszor az addigi többszörösére emelik, zaklatják a lakókat, vagy alternatív lakhatásként színvonalon aluli „szállodákat” ajánlanak fel.

Ellenállás

Az érintett házak bérlői elkezdtek szerveződni a visszavételi eljárások ellen. Három nagyobb lakhatási jogokkal foglalkozó szervezet, és sok kisebb, egy-egy épületre vagy utcára koncentráló szerveződés van Varsóban. A háború után privatizált házak jelenlegi lakói társadalmilag vegyesek, így vannak köztük a középosztályhoz tartozó lakók is, ami sokszor segíti az érdekérvényesítés hatékonyságát.

Az egyes épületek megtartásáért küzdő csoportok általában a házban élő bérlőkből állnak, miközben a lakhatási mozgalom nagyobb szervezetei különböző dolgokra helyezik a hangsúlyt. Van, amelyik formális szervezetként működik (WSL), van, amelyik bírósági pereket is vállal a bérlőkkel (KSS), illetve van olyan, amelyik kifejezetten a radikális akciókra specializálódott (squat Syrena). Itt hosszabban a KOL (Bizottság a bérlők védelméért) nevű szervezettel foglalkozunk.

KOL (Komitet Obrony Lokatorów; Bizottság a bérlők védelméért)

A KOL alapítói olyan aktivisták, akik a lakhatáshoz való jogért küzdenek, és más szervezetekben is részt vettek már, vagy valamilyen jogi képesítéssel rendelkeznek. Fontos kiemelni, hogy az aktivisták nem pusztán ideológiai alapon, hanem önérdekből is szervezik a csoportot, mert mindannyian kerültek már összetűzésbe a varsói lakásosztállyal. A csoport 2008-2009-ben alakult, Varsó egyik szegény és rosszhírű negyedében, a Praga Pólnocban.

A szervezet hetente kétszer fogadóórát tart, ahol jogi segítséget nyújtanak a hozzájuk forduló bérlőknek, illetve találkozókat tartanak egy-egy kilakoltatás megakadályozásához kapcsolódóan. Alapvető működésük a gyors reakció az egyes fenyegetésekre, sokat használják a médiát és a közösségi oldalakat. Azáltal tudnak eredményeket elérni, hogy sok embert mobilizálnak egy-egy akcióra. A különböző szervezetek tagjainak informális hálózata nagyon fontos a „lakhatási mozgalom” dinamikájában.

A jogi segítségnyújtások során nem kísérik végig a bérlőt a folyamaton: eligazítják és maximálisan tájékoztatják a teendőkkel kapcsolatban, viszont utána elvárják, hogy ő maga képviselje az ügyét.

Tevékenységük középpontjában a kilakoltatások ellen szervezett akciók állnak. A kilakoltatás napján blokádot szerveznek a lakás elé, és egyezkedésbe kezdenek a kiérkező végrehajtókkal, hogy elérjék a lakók helyben maradását, vagy valamilyen megfelelő alternatíva biztosítását. A blokádokon száznál is többen szoktak részt venni, ami elég ahhoz, hogy a „számok politikája” alapján a rendőrség ne tudja őket elvinni. A blokád általában csak a feltartóztatás, a késleltetés eszköze, melyet csak szükség esetén vetnek be. Ritkán sikerül teljesen megakadályozni egy-egy kilakoltatást, viszont ezek az akciók teret adnak az egyéb megoldások keresésére.

A KOL egyéb tevékenységei közé tartoznak még a következők: több egyéni eset közös képviselete, tárgyalás a hatóságokkal, nyomásgyakorlás a lakásosztályra (különösen akkor, ha olyasmit lépnek, amit a csoport ellenez), a varsói nagy befektetések, lakásügyek figyelése, az ombudsman és más hivatalos személyek megszólítása bizonyos ügyekben, demonstráció és felszólalások a városházán.

A tagság informális módon alakul, vagyis nincs hivatalos tagság, az akciókkal és jogi tanácsokkal megtámogatott bérlőktől pedig elvárják, hogy részt vegyenek a csoport munkájában, de nem szigorú vagy rugalmatlan módon.

A bejegyzés alapja a Kasia Gajewskával 2012. július 27-én készült interjú, aki a bérlők mozgalmából írta doktori dolgozatát.

2012. szeptember 6.                                                                                                                     Pósfai Zsuzsi