Magdi kunyhója továbbra is veszélyben

Ez a cikk több mint 11 éves.

Szénási Magdit néhány hete megfenyegette a XII. kerületi Közterület-Felügyelet, hogy el fogják bontani azt a saját építésű kunyhót, amiben 5 éve lakik. A bontásról semmilyen hivatalos határozatot vagy írásos értesítést nem kapott. Magdi annyit kér a kerületi vezetéstől, hogy addig ne bontsák el az otthonát, amíg állataival együtt nem kerül biztonságos és megfizethető lakhatásba. Mivel A Város Mindenkié csoport minden erőfeszítése ellenére sem sikerült még időpontot kapnunk sem a kerületi polgármesterrel (Pokorni Zoltán), sem az illetékes alpolgármesterrel (Váczi János), újabb levélben kérjük őket, hogy üljenek le velünk egyeztetni Magdi lakhatásának megnyugtató rendezéséről.

A levél alább olvasható.

Tisztelt Pokorni Zoltán Polgármester Úr!

A Város Mindenkié csoport három hete levélben kereste meg a Polgármester Urat, valamint a XII. kerületi önkormányzat alpolgármestereit és jegyzőjét Könnyű Károly Csabáné Szénási Magdolna kunyhóbontási ügyében. A hölgy a XII. kerület egyik erdős területén lakik kunyhójában, ahol egy hónapja azzal kereste fel a kerületi közterület-felügyelet, hogy el kell hagynia a kunyhóját. Az indok az önkormányzat állítólagos döntése, mely értelmében el kell bontaniuk a lakhatását biztosító kunyhót. Akkor telefonon, levélben és személyesen is próbáltunk időpontot kérni az önkormányzattól, de semmilyen visszajelzést nem kaptunk. Az önkormányzat Egészségügyi és Szociális Bizottsága nem tudott az esetről, és nem is akartak lépéseket tenni arra hivatkozva, hogy nem az ő hatáskörükbe tartozik az eset. A közterület-felügyelet irodájában közölték, hogy az „Alpolgármester Úr” néhány hét haladékot adott, de arról, ki adott haladékot és mennyi időre, nem adtak tájékoztatást. Néhány napja a Máltai Szeretetszolgálat utcai szociális munkásai azt közölték Magdolnával, hogy a határidő lejárt, a kunyhóbontást hamarosan elkezdik, miközben az érintett lakhatása továbbra sem biztosított.

A hölgy kb. két hónapja veszítette el élettársát, két gyermekének apját, akivel nyolc évig élt együtt. Az élettársának július 10-én kedden lesz a temetése. A Város Mindenkié embertelennek tartja, hogy Szénási Magdolnának néhány nappal a temetés előtt állandó fenyegetettségben kell élnie, miközben sem az önkormányzat, sem az utcai szociális munkások semmilyen érdemi, tartós segítséget nem ajánlanak fel neki. Mint ahogyan azt az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa több jelentésében is leszögezte, annak ellenére, hogy Magdolna kunyhója engedély nélkül épült, elbontásához az önkormányzatnak hatósági eljárást kell indítania, melyről az érintettet írásban kell értesíteni. A kunyhó lebontása csak jegyzői vagy bírósági határozattal lehetséges, és ilyen határozatot Szénási Magdolna nem kapott.

Szénási Magdolna folyamatosan küzd lakhatásáért: szociális bérlakás-igénylést adott le a XII. kerületi önkormányzatnál, felkereste Kepe Róbertet, a Menhely Alapítvány munkatársát a támogatási lehetőségekkel kapcsolatban, szintén felkereste a Szalmaszál a Hajléktalanokért Alapítványt, amely olcsó albérleti lehetőségeket kínál, valamint segítséget kért a XII. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központtól is. Jelenleg is albérletet keres. Hajléktalanszállóra nem tud bemenni, mert tüdőbeteg, de nem is szeretné azt a megoldást választani, mivel évek óta önálló és önellátó életmódot folytat, a Fedél Nélkül című lapot terjeszti, és rendelkezik elég jövedelemmel ahhoz, hogy albérletet tartson fent. Emellett van két háziállata, akiktől nem szeretne megválni, hiszen élettársa halála óta csak ők maradtak számára.
 
Továbbra is arra kérjük Polgármester Urat, hogy tegye lehetővé Szénási Magdolnának a személyes egyeztetést lakhatása ügyében, akadályozza meg a jogsértést, amit a határozat nélküli kunyhóbontás képvisel, és biztosítsa, hogy ne bontsák le a kunyhót anélkül, hogy Magdolna megfelelő és tartós lakhatásba kerülne.

Segítségét előre is köszönjük, és várjuk azonnali megkeresését.

Üdvözlettel,

A Város Mindenkié

————–

Ha tetszett ez a bejegyzés, like-old te is a Facebook-oldalunkat!

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.