2011. december 13-án a csepeli önkormányzat el akarta dózerolni az Észak-Csepelen saját építésű kunyhókban élő emberek otthonait. A bontást szerencsére sikerült megállítani és A Város Mindenkié (AVM) azóta is tárgyalásokat folytat az önkormányzattal az ott élők helyzetének javítása érdekében. Két családnak lehetősége volt arra, hogy induljon a kerületi szociális bérlakás pályázaton. Alább a pályázási folyamat történetét mutatjuk be azoknak a dokumentumoknak a történetén keresztül, amelyeket be kellett szereznünk a pályázatokhoz.
Kezdjük a szociális lakásokra vonatkozó pályázati űrlap kitöltésével, ami már önmagában több órát vett igénye: sok kérdésnél többszöri elolvasásra értettük csak meg, hogy melyik kifejezés mire vonatkozik (pl. együttköltöző és pályázó közötti különbség), mit kell pontosan beírni az egyes helyekre, és szinte az összes kérdésnél felmerült, hogy a kunyhólakók milyen formában tudják helyzetüket igazolni (pl. csepeli illetékesség, élettársi viszony stb.), illetve hogyan tudják az adott kérdést saját helyzetükre vonatkoztatni.
Ezután jöttek a mellékletek, az igazi rémálom. Először is, a pályázathoz csatolni kellett minden jelentkező személyi igazolványának és lakcím kártyájának másolatát (összesen 6 emberről van szó, az egyik család kettő, a másik négy főből áll). Mivel a pályázatban elvárás, hogy a jelentkező minimum 3 éve hivatalosan is Csepelen éljen, erről külön igazolásokat kellett beszerezni. A kunyhólakók lakcímkártyáján ugyanis a Vöröskereszt átmeneti szállójának címe szerepel, ami 2011 végén új helyre költözött, így a lakcímkártyák alapján a kunyhólakók csak néhány hónapja élnek Csepelen (miközben a valóságban mindannyian már hosszú évek óta élnek itt).
Amikor az érintettek először bementek a csepeli okmányirodába, hogy igazolást kérjenek a korábbi csepeli lakcímükről, számunkra ismeretlen okból nem adták ki nekik. Másodszori próbálkozásra, amikor a Börtön Helyett Lakhatást (BHL) csoport egyik aktivistáját kértünk meg, hogy kísérje el őket, sikerült megkapni a szükséges igazolást. Ekkor azonban kiderült, hogy sajnos még a Vöröskereszt régebbi csepeli lakcímével sem volt meg a hivatalosan három év csepeli tartózkodás. Ennek az az oka, hogy a kunyhólakók csak évekkel később jelentkeztek be a szállóra, mint ahogy a kerületbe költöztek. Mivel tudtuk, hogy valójában régi csepeli lakosokról van szó, megkértük a területen évek óta utcai szociális munkát végző Vöröskeresztet, hogy igazolja a lakók csepeli illetékességét, amit meg is tettek. Reméljük, a lakáspályázatról döntő bizottság számára is elfogadható lesz a legnagyobb helyi hajléktalanellátó szervezet igazolása a csepeli illetékességről.
Ezen kívül, a pályázatban igazolni kellett a rokoni viszonyokat is. Az egyik családban a szülők össze vannak házasodva, így ez náluk nem jelentett gondot, azonban fiuk és az ő élettársa (akik az együttköltözők), valamint a másik pályázó család számára élettársi igazolást kellett szerezni. Noha az első körben azt reméltük, hogy elég lesz a Vöröskereszt igazolása arról, hogy mindkét pár évek óta együtt él, ez végül nem bizonyult megfelelőnek és később az okmányirodán kellett páronként 3000 forintért igazolást kérni. Ezzel együtt, a lakáspályázatból sajnos nem derült ki egyértelműen, hogy elég-e az Okmányiroda igazolása, vagy szükség van közjegyzői igazolásra, így abban is csak reménykedni tudunk, hogy ez elegendő lesz a pályázathoz. Mindenesetre, az okmányiroda igazolásával is felmerült egy probléma, mivel itt csak azt az időszakot tudják igazolni élettársi viszonyként, amikor a pár hivatalosan ugyanazon a címen (ebben az esetben a csepeli Vöröskereszt hajléktalanszállóján) élt. A lakcím késedelmes bejegyzése miatt ez mindkét pár esetében sokkal kevesebb idő volt, mint a pályázatban előírt feltétel és az élettársi kapcsolat valódi időtartama. Az okmányiroda igazolása mellett a két pár így külön nyilatkozatban, két tanú aláírásával igazolta élettársi kapcsolatának valós időtartamát.
Mivel az egyik családban van tartós beteg, így az ő esetében ezt is igazolni kellett. Eredetileg a pályázathoz orvosi szakvéleményt kértek, de miután konzultáltunk egy orvossal, ő azt mondta, hogy a férj betegségéről már meglévő papíroknak (zárójelentések stb.) elegendőnek kell lenniük ahhoz, hogy hátrányos helyzetét figyelembe vegyék a pályázat elbírálásakor. Meglátjuk.
A családok jövedelmét is igazolni kellett, és ez bizonyult a legnehezebb feladatnak. Az egyik családban a legtöbb jövedelem igazolása könnyen ment, mert az apa rokkantnyugdíjat kap, az anya pedig aktív korúak segélyét. Azonban a fiú segélyről szóló igazolásának beszerzése igen kalandos volt. Mi úgy tudtuk, hogy ahhoz, hogy az aktív korúak segélyének folyósítását a fiú esetében is elindítsák, csupán arra van szükség, hogy leadja az iskolai végzettségére vonatkozó igazolást, amelynek beszerzésében a pártfogója segített neki. Annak ellenére, hogy a pártfogó még áprilisban kikérte az iskolától bizonyítványt, az sajnos még a hiánypótlás előtti héten sem érkezett meg. Amikor végre megkerült (a hiánypótlás határideje előtt néhány nappal), Gyuszi azt bevitte a Haller utcai – kifejezetten hajléktalan embereknek fenntartott – munkaügyi központba („Haller”), ahol le is adta. Miután kijött az épületből, eszébe jutott, hogy elfelejtett igazolást kérni a segély folyósításáról, és amikor vissza akart menni az ügyintézőhöz, már nem engedték be. Mindeközben kiderült, hogy a segély folyósításának egy másik akadálya is van: a fiú régebben (3-4 éve) a prügyi önkormányzattól kapott segélyt, ami a Könyves rendszerében még mindig szerepelt, így először annak a törlését kellett elintézni ahhoz, hogy a segélyt újra kaphassa. Végül csupán a Könyves Kálmán körúti Hajléktalan információs iroda („Könyves”) munkatársainak jóindulatán múlott, hogy az utolsó pillanatban, a hiánypótlás napján meg tudtuk szerezni az írásos igazolást arról, hogy segélykérelme folyamatban van.
A másik családban a férfinek nincs saját jövedelme, a nő azonban még áprilisban is úgy tudta, hogy folyamatban van az aktív korúak segélyére vonatkozó kérelme és a segély nemsokára meg fog érkezni. Mivel ez sajnos a pályázat leadásának határidejéig nem érkezett meg, az első körben csak a vasazásból származó jövedelmet tudtuk igazolni, amelyhez a helyi színesfém-telep meglepően egyszerűen adott ki igazolás (a vasazás ugyanis adóköteles, minden leadásnál levonják az adót). Eltökéltek voltunk, hogy ha az első körben nem is sikerült, a hiánypótláskor mindenképpen leadjuk az igazolást arról, hogy Erzsi aktív korúak segélyben részesül, mert ahhoz, hogy fenn tudjon tartani egy önkormányzati bérlakást, rendszeres és megbízható jövedelemre van szüksége.
Hogy a végére járjunk a segély-ügynek, Erzsi többször járt a Haller utcai munkaügyi központban, majd a Könyvesen is, mindig abban a hitben, hogy a segélyét intézi. Ez utóbbi helyről el is küldték egyszer a Budapest Esély nevű céghez, ami a fővárosban a közmunkát intézi, azonban ide sem jutott el Erzsi könnyedén. Mivel nem tud olvasni, nem tudta, hogy pontosan milyen cím van azon a papíron, amit a Könyves Kálmán körúti irodában a kezébe adtak. Miután kapott segítséget, elment a Budapest Esélyhez, de továbbra sem kapott se segélyt, se munkát.
Ezután még egyszer járt a Könyvesen: az utcai szociális munkások kiadtak egy igazolást arról, hogy hajléktalan, amit egy az AVM által írt kérvénnyel együtt elküldtünk a Könyvesnek faxon, hogy legalább arról kapjon igazolást, hogy a segélykérelme folyamatban van (történt mindez június 4-én hétfőn, miközben a hiánypótlás határideje június 11, azaz egy hét múlva hétfőn volt). Másnap (kedd) telefonon hívtuk a Könyvest, ahol jelezték, hogy megkapták a faxot, de a kompetens ügyintéző aznap nem volt bent, így másnap újra kellett telefonálni. Másnap (szerdán) újra telefonáltunk, amikor is kiderült, hogy Erzsinek nincsen semmilyen segélyre vonatkozó kérvénye folyamatban. Azt is elmondták, hogy valószínűleg járna neki a segély, de amikor múlt évben felülvizsgálat volt, nem küldte vissza a megfelelő nyilatkozatot, így szüneteltették a segély folyósítását. Ahhoz, hogy a segélyt újra kaphassa, igazolást kell szerezni a Haller utcából arról, hogy már több, mint 365 napja együttműködik a munkaügyi hivatallal. A Könyves telefonos tájékoztatása szerint, ha ezt az igazolást pénteken leadja, akkor ott a helyszínen ki tudják adni az igazolást arról, hogy a segély folyamatban van. Felhívtuk a Haller utcát, akik megerősítették, hogy Erzsi jogosult lenne a segélyre – nem is értették, miért nem kapja, hiszen már több, mint 700 napja működik együtt a hivatallal!
Csütörtökön bementünk az igazolásért, amit Erzsi másnap (pénteken) el is vitt a Könyvesre. A hatósági igazoláson kívül volt nála egy AVM-es levél, amiben arra kértük az ügyintézőt, hogy a korábbi telefonbeszélgetésünk alapján személyesen (és ne postán!) adják át neki a szociális lakáspályázathoz szükséges igazolást. Pénteken Erzsi hajnalban odament a Könyvesre, mert ahhoz, hogy sorszámot kapjon, kb. 2 órával a nyitás előtt oda kell érni. Mikor sorra került, elvették tőle az igazolást, de mivel éppen aznap nem működött a számítógépes rendszer, nem kezdték el annak feldolgozását és mindenkit arra kértek, hogy hétfőn telefonáljon be újra.
Hétfőn kora reggel odatelefonáltunk a Könyvesre, és azt az információt kaptuk, hogy valóban beadta az igazolást, de a kérvény MÉG MINDIG nincs folyamatban, mert nem töltötte ki a megfelelő űrlapot. Erről korábban nem tudtunk, így a Könyves utasításai szerint azonnal letöltöttük az Internetről a vonatkozó kormányrendelet mellékletét, kitöltöttük a vagyonnyilatkozatot és a kérvényt, majd rohanva leadtuk. Végül június 11-én délelőtt a Könyves végre kiadta azt az igazolást, mely szerint Erzsi segélyének elbírálása (22.500 Forintról van szó) folyamatban van.
Még itt sincs vége a papírdzsungel történetének! Még amikor az eredeti leadási határidő előtt egyeztettünk az önkormányzattal arról, hogy a pályázat formailag megfelel-e, azt javasolták, hogy szerezzünk be igazolást a helyi ÁNTSZ-től arról, hogy a kunyhók egészségre ártalmas környezetet jelentenek, mert nem elég erről magának a pályázónak nyilatkozni (ahogyan ők azt az űrlapon megtették). Erre azért volt szükség, hogy még erősebben alá tudjuk támasztani azt, hogy rászorulnak a szociális bérlakásra. Noha sajnos a Vöröskereszt utcai szociális munkásai is többször kérték az ÁNTSZ-t, hogy tegyék meg a helyszíni szemlét és adják ki az igazolást, ez azóta sem történt meg, így igazolást sem tudtunk csatolni a hiánypótláskor sem.
Végezetül igazolni kellett az egyik családtag korábbi állami gondozásban eltöltött idejét, amit szerencsére nagyobb nehézségek nélkül tudunk elintézni és az igazolást postán megkaptuk.
A lakáspályázat hiánypótlásának határideje június 11-én hétfőn déli 12 óra volt, mi azonban az összes szükséges papír birtokában csak 13 órára értünk a csepeli vagyonkezelőbe, így nem fogadták be a hiánypótlást. Miután legyőztük könnyeinket és kétségbeesésünket, írtunk egy méltányossági kérelmet a vagyonkezelő igazgatójának és Ábel Attila alpolgármesternek, hogy a körülményekre való tekintettel fogadják be a pályázatot – ennek az elbírálása még folyamatban van.
Noha a szociális bérlakás az egyik legfontosabb kivezető út lehetne a hajléktalanságból, ameddig egy ilyen pályázat inkább akadályok, mint lehetőségek sorozata, szinte semmi esély arra, hogy segítségével bárki is kijusson a hajléktalanságból. Az észak-csepeli kunyhólakók lakáspályázatának ügyintézésében az érintetteken kívül – akik szinte folyamatosan jártak a különböző hivatalokba az okmányirodán keresztül a munkaügyi központon át a hajléktalan információs irodába –, egy utcai szociális munkás, három intézményvezető szociális munkás, valamint négy AVM-es és egy BHL-es aktivista működött közre. Ha még ilyen sokan sem voltunk képesek maradéktalanul megugrani ez összes akadályt, akkor vajon melyik közterületen élő ember lesz képes segítség nélkül végigjárni a papíroknak és ügyeknek azt a labirintusát, ami a tartós, megfizethető és biztonságos lakhatáshoz vezet?
2012. június 28. Bende Anna és Udvarhelyi Tessza
