Hivatali útvesztőben Magdival – Néhány hetes haladék a kunyhó elhagyására

Ez a cikk több mint 11 éves.

magdi_kicsi.jpgMagdival, akinek kunyhója elhagyására eredetileg e hét péntekig adott határidőt a közterület-felügyelet, ma a XII. kerületi önkormányzatnál és a közterület-felügyeletnél jártunk, hogy kiderítsük, ki döntött a bontásról és hogy haladékot kérjünk. Talán nem csak titkos kunyhóbontás felderítésére és megakadályozására szakosodó állampolgároknak lesz érdekes, hogyan kezeli az önkormányzat és a közterület-felügyelet ezeket az ügyeket, ezért járjátok most be képzeletben Magdival és velem a hivatalos útvesztőket (legalábbis azok egy részét!).

Az már kiderült, hogy az Egészségügyi és Szociális Bizottság nem tud a kunyhóbontásról, és nem is kíván foglalkozni vele, mert nem feladata. A Vagyongazdálkodási Iroda munkatársa tegnap telefonon azt mondta, adjunk le szociális bérlakás igényléséről kérvényt az ügyfélszolgálaton, de mi szerettük volna tudni: határozott-e az önkormányzat a bontásról, és mikor akarják lebontani a kunyhót. A Népjóléti Irodánál kezdünk, onnan elküldenek a Vagyongazdálkodásra. Senki nem tud semmit a kunyhóbontásról, a Vagyongazdálkodási Iroda munkatársa szerint ha nem önkormányzati területen fekszik az építmény, akkor nem is határozhat róla az önkormányzat. A kunyhó ugyan a Pilisi Parkerdő Zrt. területén van, de a közterület-felügyelet a Polgármesteri Hivatal határozatára hivatkozott, amikor Magdit tájékoztatták a bontásról. Átirányítanak a közterület-felügyelethez. Előtte leadjuk a szociális bérlakás igényléséről szóló kérvényt az ügyfélszolgálaton. Az ügyintéző azt mondja, jelenleg nincsenek szabad szociális bérlakások, ezért nincsen pályázat sem, csak licitiálás, próbálkozzunk más kerületekben is, mert itt kicsi az esély az önkormányzati lakásra.

Irány a közterület-felügyelet. „Na itt most összeszorul a gyomrom” – mondja Magdi, amikor belépünk. Megkérdezzük, van-e jogerős határozat a bontásról, az illetékes szerint nekik ilyen nem kell, felhozzuk a zuglói példát, ahol az önkormányzat határozat nélkül bontott kunyhókat, és az ott élők beperelték az önkormányzatot. A közterület-felügyelet munkatársa ezután közli, hogy Magdi kunyhójánál is próbálkozhatunk egy hasonlóan hosszadalmas bírósági perrel, de akkor már úgyis késő lesz. Viszont ezután jön a jó hír: az alpolgármester megkérte a közterület-felügyeletet, néhány hetet adjanak Magdinak arra, hogy elköltözhessen. Megkérdezzük, meddig tart a néhány hét, de konkrét időpontot nem hajlandó mondani, azt ígéri, majd újra kiértesítik Magdit, ha aktuális lesz, addig viszont nem bontanak. „Addig jó lenne, ha eltűnne onnan” – teszi hozzá bátorítóan a közterület-felügyelő.

Aki elveszett volna a hivatali rengetegben, annak összefoglalom a biztonság kedvéért: Magdi ígéretet kapott arra, hogy néhány hétig még a kunyhóban maradhat, nem tudni, pontosan meddig. Határozatot a bontásról se az önkormányzat, se a közterület-felügyelet nem tudott felmutatni. Szociális segítséget egyelőre nem kapott. Szociális bérlakást igényeltünk, de az ügyintéző szerint kevés az esély arra, hogy megkapja, pedig jövedelme lenne hozzá elég. Ami következik: bérlakásigénylés a II. kerületben (oda van Magdi bejelentve) és újabb időpontkérés az alpolgármestertől.

2012. június 20.                                                                                                                                      Ámon Kata

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.