Szegénységben élő emberek kunyhóit rombolja le a ferencvárosi önkormányzat

Ez a cikk több mint 12 éves.

2012. március 20-án arról értesültünk, hogy a Ferencvárosi Önkormányzat egyik szervezete, a FESZOFE Kft. munkatársai a Határ út menti egyik erdős területen leromboltak két viskót, és így három embert tettek fedél nélkülivé, megfosztva őket saját maguk építette otthonuktól. A Város Mindenkié csoport két aktivistája a helyszínen megtudta, hogy a rendőrök további négy embert utasítottak arra, hogy három órán belül bontsák le a kunyhójukat, és hagyják el a helyszínt. A rendőrök semmilyen hivatalos papírt nem mutattak.

Az érintettek közül ketten 10 éve laknak ott. Az ő otthonuk még áll, és minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni azért, hogy ez így is maradjon. Elfogadhatatlannak tartjuk, ha egy önkormányzat nem segíteni igyekszik a területén élő legszegényebb embereknek (például lakhatási támogatással, szociális bérlakás-programmal, munkalehetőséggel), hanem még attól a szegényes otthonuktól is meg akarja őket fosztani erőszakkal, amit saját erőből felépítettek.

A hajléktalan emberek kunyhóinak az elbontása a megfelelő közigazgatási eljárás lefolytatása nélkül jogszerűtlen – attól függetlenül, hogy az érintettek egyébként jogszerűen használják-e a területet vagy sem. Éppen egy ilyen – önkényes és megfelelő felhatalmazást nélkülöző – eljárás miatt marasztalta el az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a zuglói önkormányzatot, miután az számos hajléktalan ember kunyhóját dózeroltatta el tavaly októberben.

Bácskai János, Ferencváros polgármestere nem most először tesz tanúbizonyságot arról, hogy hatósági erőszakkal akarja „megoldani” a hajléktalanság problémáját. Ő volt az egyik előterjesztője annak a szabálysértési törvény módosításáról szóló törvényjavaslatnak, ami elzárással és 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal büntetendő szabálysértéssé nyilvánította a közterületi hajléktalanságot. A számtalan hazai tiltakozás mellett legutóbb az ENSZ két – a lakhatással és a mélyszegénységgel foglalkozó – különmegbízottja szólította fel Magyarországot a fedél nélkül élő emberek kriminalizálásáról szóló jogszabályok felülvizsgálatára. A kormány és a kormánypárti önkormányzatok azonban továbbra sem értik: a hajléktalanság társadalompolitikai és nem rendészeti kérdés.

A Város Mindenkié csoport ezúton is felszólítja a ferencvárosi önkormányzatot, hogy a továbbiakban tartózkodjon a jogellenes intézkedésektől, kártalanítsa a földönfutóvá tett hajléktalan embereket, és biztosítson számukra megfelelő elhelyezést!

Aktivistáink március 21-én kora reggeltől a helyszínen lesznek, hogy megakadályozzák a további jogsértéseket. Ha velünk tartanál, vagy később becsatlakoznál, kérjük telefonon jelezd a következő két telefonszám egyikén: 06309844722 (Bende Anna), 06303468327 (Misetics Bálint).

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.