Rendhagyó ófő óra – visszajelzések Kecskemétről

Ez a cikk több mint 12 éves.

A Város Mindenkié 2012. február 21-én tagjai Kecskeméten tartottak rendhagyó osztályfőnöki órát a Református Gimnáziumban. Alább néhány visszajelzés a résztvevő diákoktól.

Érdekes volt végighallgatni, hogy milyen módokon lehet az utcára kerülni. És így élvezhető is volt, hogy tapasztalt emberek beszéltek arról, milyen az élet az utcán és hogyan próbáltak/próbálnak talpra állni. A játék különösen tetszett, megmutatta, hogy az utcán élésnek is vannak feltételei, hogy milyen nehéz egy-egy nappali melegedőbe bekerülni, vagy éjszakára szállást keresni.

Nekem a véleményem nem változott a hajléktalanokról, ugyanúgy taszítanak. Nem tudom őket sajnálni. Ez az előadás bebizonyította, hogy semmit nem ér a pénz és a tanulás, mert, ha baj van, akkor ezek semmivé lesznek és bárki utcára kerülhet.

Nem volt olyan rossz, mint amilyenre számítottam. Még mindig úgy gondolom, hogy tudtam volna a program nélkül élni, de legalább nem volt biosz és hittan. Jókat nevettünk, a jelenlevők történetei megindítóak voltak, de úgy gondolom, bárki elkerülheti a hajléktalanságot, ha elég ügyes és előretekintő. Változtak a nézeteim, már nem taszítanak annyira a hajléktalanok, mint eddig. Bár eddig sem az állapottal volt problémám, csak néhány emberrel, azokkal, akik pontosan tehetnek a helyzetükről. Összességében: azért mégiscsak örülök, hogy megismerhettem őket!

Nagyon érdekes volt a foglalkozás, mert megtudhattuk belőle, milyenek a hajléktalan emberek mindennapjai. Nagyon tanulságos volt a játék is, mert teljesen beleélhettük magunkat a különböző helyzetekbe. A vendégek barátságosak és közvetlenek voltak, ezáltal megváltozott a róluk alkotott véleményem.

A foglalkozás érdekes volt, pedig én undorodok tőlük. A tanulság: a pénzedet jó helyre fektesd be és ne a szerelem irányítsa az életed, tudj gondolkozni tiszta elmével a rózsaszín felhő mellett is. A szerepjáték fura volt, én nem tudtam volna beleélni magam. Tanultam belőle és tudom, hogy szociális munkás se lennék – egy munka kilőve! A segítséget köszönöm!

Érdekes volt egy ilyen programon részt venni. Sok új dolgot hallottunk, amire mi magunktól nem is gondolnánk. A szituációs játékkal mi is beleélhettük magunkat az életükbe és rájöttünk, hogy milyen életük is van valójában. Sok tanulságot levontunk az ő életükből, nagyon sajnálatos, hogy ilyenné vált az életük.

Mindenképpen tanulságos és érdekes volt. Jó volt a hajléktalanok szempontjából látni a dolgokat. Új élettörténeteket hallani, megismerni mindennapjaikat, kilátásaikat. Tetszettek a szituációs játékok. És, ha látnék a közeljövőben egy ilyen FN magazint, biztos vennék.

A hajléktalanok elmondása szerint önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe. Szerintem ez nem teljesen igaz, de ettől függetlenül élveztem az előadást, érdekes volt bepillantani az életükbe. Viszont hiányoltam Gyula bácsi életrajzának előadását. Kétségtelen, hogy nagyon nehéz helyzetben vannak és szükségük lenne segítségre. Az előadás után kicsit átértékeltem az életemet. Köszönjük!

Számomra nagyon fontos és tanulságos volt a foglalkozás. Nagyon tetszett, hogy közvetlenek voltak velünk a vendégek és bármit kérdezhettünk tőlük, még a leghasbavágóbb kérdésekre is feleltek. Megváltozott a hajléktalanokról alkotott véleményem. Legjobban az élő társasjáték tetszett. Átélhettük, hogy milyen egy hajléktalan ember mindennapi élete és hogy milyen nehézségekkel kell megbirkózniuk, hogy ne vesszenek el a végtelenbe.

Érdekes történeteket hallottunk és ráébresztettek minket arra, hogy a legrosszabb dolgokból is van kiút és újra lehet kezdeni mindent, csak akarni kell. Ötletes volt az előadásuk.

Először nem volt kedvem ehhez a találkozáshoz, de amint elmesélték a történetüket, nagyon elgondolkodtató volt. A játék nagyon tetszett, de az biztos, hogy ezentúl más szemmel nézek a hajléktalanokra. (ui: a bohócos történetet megkönnyeztem- az újságból).

Köszönjük az előadást, nagyon tanulságos és hasznos volt, hogy több hajléktalan is beszélt az életéről. Egészen biztos, hogy most már máshogy fogok nézni a hajléktalanokra. Előítéleteim még mindig vannak, de igyekszem ezeket figyelmen kívül hagyni. Az előadás során egyértelművé vált számomra, hogy a legrosszabb helyzetből is van kiút.

Nekem nagyon tetszett az előadás. Rossz volt látni, hogy emberi életek hogy mennek tönkre. Nekem az előítéleteimen változtatott, de az olyan embereket, akik maguk miatt kerültek ilyen sorsra és még most sem akarnak dolgozni, azokat lenézem. Számomra hasznos volt az ebbe a világba való betekintés.

Nagyon érdekes volt, megtudtam, hogy nem biztos, hogy saját hibájából kerül az ember az utcára. Sokat tudtam meg arról, hogy mit kell tenni ilyenkor és milyen lehet nekik.

Nagyon tetszett az előadás, érdekes volt. Megérintett. Érdekes volt látni, hogy a hajléktalanokon hogy segítenek az emberek. Véleményem azért megváltozott a hajléktalan emberekről.

Köszönjük az előadást, nagyon tanulságos volt. Megtudtunk sok mindent a hajléktalanok sorsáról, életéről. Előítéleteim még mindig vannak, de csökkent a számuk. Az előadás alatt egyértelművé vált számomra, hogy a legrosszabb helyzetből is van kiút, ha az ember igazán akarja.

Nekem az előadásról az a véleményem, hogy kellemes volt, megtudhattuk, hogy milyen hajléktalannak lenni, bár az furcsa volt, hogy miután vége lett az egésznek, azután az összes hajléktalan kiment és cigiztek. Miért cigiznek, ha nincs pénzük?

Az előadás nagyon hasznos volt. A legjobb az volt, hogy olyan emberek tartották, akik megtapasztalták ezt az életmódot. A legérdekesebbnek én az életútját találtam az embereknek, ahogy elmesélték, hogy lettek hajléktalanok. Érdemes volt megtapasztalni és látni ezt az előadást.

Nekem valamennyire eloszlatta az előítéleteimet a hajléktalanokról. Már nem úgy gondolok rájuk, hogy mindegyik állandóan iszik.

Véleményem szerint ez az előadás hasznos volt, mivel megismerhettük a hajléktalanok nehézségeit. És az előítéleteim is pozitív irányba fordultak.

Köszönjük a lehetőséget, nagyon jól éreztem magam. A vendégek nagyon kedvesek és közvetlenek voltak. Az előadás óta máshogy vélekedek bizonyos dolgokról. Ha lesz még ilyen lehetőség, én örömmel megyek.

Nagyon hasznosnak találtam a programot, mert így betekintést nyerhettünk ebbe a világba.  A meghívottak mindegyike nagyon kedves és nyitott volt, nem szégyelltek beszélni a problémáikról.

Számomra az volt hihetetlen, hogy mind tanult, dolgozó emberek voltak és csak így elveszítették mindenüket.

Nekem nagyon érdekes volt az előadás, főleg amikor az életükről beszéltek, hogy hogyan kerültek ebbe a helyzetbe. Nagyon sokban változott a véleményem róluk.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.