A Szolidaritás délutánja – beszámoló

Ez a cikk több mint 12 éves.

2011. december 1 fekete nap volt a hajléktalan emberek életében, hiszen ekkor lépett hatályba a szabálysértési törvény módosítása, ami lehetővé teszi az utcán élő emberek elzárását csupán azért, mert nincsen hol lakniuk. Ezen a napon A Város Mindenkié kifejezetten hajléktalan embereknek szervezte meg a Szolidaritás délutánja elnevezésű rendezvényt, ahova elsősorban utcán élő sorstársainkat vártuk. Az esemény egyik legfontosabb célja az volt, hogy megmutassuk: nem vagyunk egyedül, nem hagyjuk egymást cserben és kiállunk egymásért.

A rendezvényen kb. 40-45 ember vett részt, aminek nagyon örültünk, mert sokan nem gondolták, hogy ennyi embert érdekel ez a téma. A programban szerepelt közös evés (az Ételt az Életért Alapítvány jóvoltából), A Város Mindenkié csoport bemutatása, a szabálysértési törvény módosításával kapcsolatos jogi tudnivalók ismertetése és egy jogi bingó. A Bingó nagyon jól sikerült, minden csapat nagyon lelkesen játszott és a játék alkalmas volt arra is, hogy felmérjük, mennyire vannak tisztába a hajléktalan embertársaink a jogaikkal és jogszabályokkal. A bingó során sokan hozzá is szóltak és élénk vitákat folytattunk egy-egy kérdés kapcsán. Azt hiszem, mindenki nagyon sokat tanult. Ezúton is gratulálunk a nyertes csapatnak, akik egy nagy halom finom sütit nyertek! A délutánt a személyes tapasztalatok megvitatása zárta, ahol kiderült, hogy milyen sok területen éri diszkrimináció a hajléktalan embereket (pl. foglalkoztatás, hatósági eljárások).

A jó hangulatú és hasznos rendezvény után az AVM néhány tagja csatlakozott a Szolidaritás Éjszakája elnevezésű programhoz, és meglátogattunk számos helyszínt a városban, ahol megköszöntük minden résztvevőnek, hogy kiállnak mellettünk és az emberi jogok mellett. Jártunk többek között a Bakáts téren, a Kálvin téren, a Herzl téren, a Gödörnél, a Jászai Mai téren és Blahán is.

Képek a Szolidaritás Éjszakájáról itt

2011. december 9.                                                                                             Filder Tamás és Udvarhelyi Tessza

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.