Haladó képzés az AVM-ben – beszámoló

Ez a cikk több mint 12 éves.

Az AVM második évében felmerült, hogy már ne csak az újonnan érkezők képzését végezzük, hanem a „vezetők” fejlődésével is foglalkozzunk. A képzés anyaga ugyan már a nyáron készen lett, de a politika olyan sok munkát adott a csoportunknak, hogy csak december elejére (2011. december 3-4) tudtuk beszorítani egy hétvégére.

A részvétel minden csoporttagnak ajánlott volt, ugyanis a haladó szó nem a tagokra vonatkozott, hanem a témákra. Külső segítségnek a szimpatizánsainkat kértük meg, hogy jegyzeteljék az elhangzottakat. A feladatokat a részt vevők között osztottuk szét – moderálás, előadás, gyakorlatok levezetése. A feladatok megoldása kiscsoportokban történt.

A témák egyik köre a csoport ismeretéről szólt. Ebbe beletartozott a munkacsoportjaink, az AVM alapelveinek és etikai kódexének, a tagkoordinátorok és mentorok feladatainak ismerete. Összeszedtük az eddig velünk együttműködő szervezetek neveit és partnerségeink hasznosságait. Gyakoroltuk a toborzást, sajtó meghívó írást és az interjúadást játékos formában. A résztvevők papíron megszerveztek egy demonstrációt, egy sajtótájékoztatót és egy standolást toborzás céljából. A végén pedig megterveztek egy szabadidős programot, melyet időnként beépítünk a döntéshozó nagycsoportos gyűléseink helyett pihenésképpen. A lenyűgöző aktivitás miatt azonban sajnos elmaradt a tervbe vett a hatalommal történő tárgyalás gyakorlása .

Az igen jó hangulatú képzés jegyzetei és kisegítő anyagai alapjai lehetnek egy későbbi AVM Akadémia létrejöttének.

2011. november 6.                                                                                                Balog Gyula

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.