A Város Mindenkié pénzügyi rendszere

Ez a cikk több mint 12 éves.

A Város Mindenkié csoport szervezeti keretek között működő, nem bejegyzett csoport. Struktúránkat, működési szabályainkat magunk alakítottuk ki, ahogy abban is közösen döntöttünk: nem alakulunk formális non-profit szervezetté.

Tagjaink tapasztalatai alapján ugyanis sok pályázati pénzből működő szervezet (egyesület, alapítvány, stb.) életében előbb vagy utóbb eljön az a pont, amikor az elérhető pályázatok kezdik meghatározni a szervezeti stratégiát. A munkavállalók megélhetésének biztosítása, vagy pusztán a szervezet, a „név” megtartása könnyen lazíthat az alapvető célokon, vagy akár felül is írhatja azokat. A szervezet anyagilag is függő viszonyba kerülhet a támogatótól, és amellett, hogy a jövőbeli támogatás reményében érdekében állhat saját hibáit elkenni, a támogatót vagy érdekszféráját sem fogja kellő kritikával illetni. A pályázati alapon működő szervezet ütőképessége azért is csökkenhet, mert nem a politika erőterében keletkező aktuális kérdésekhez igazítja tevékenységét, hanem a pályázati kiíráshoz, ami – bár hasznos és nemes célokat nevesíthet – kevés esetben hív fel valós nyomásgyakorlásra. Hogy mindezeket a veszélyeket elkerüljük, A Város Mindenkié megalakulása óta informális csoportként működik.

Természetesen A Város Mindenkié sem működik pénz nélkül. Hosszú közös munkával alakítottuk ki pénzügyi rendszerünket, amely függetlenségünket és mozgásterünket nem korlátozza, tevékenységünket fenntarthatóvá teszi, és közben nehezebb anyagi helyzetben lévő tagjainknak is támogatást nyújt.

Miből finanszírozzuk tevékenységeinket?

Közösségünk sokáig csak a tagok saját adományaiból működött. A Város Mindenkié tagjai nem fizetnek tagdíjat, a csoport fenntartásához lehetőségeik szerint járulnak hozzá. A hozzájárulás önkéntes, nem ellenőrzi senki, a hozzájárulásokat a csoport közös perselyébe dobjuk.

Ismertségünk növekedésével azonban szimpatizánsaink száma is és a tőlük befolyó egyszeri vagy rendszeres pénzügyi és tárgyi adományok aránya is megnőtt. Ezúton is köszönjük mindenkinek az eddigi támogatását! Törekszünk arra, hogy költségeinket a lehető legalacsonyabban tartsuk, és szimpatizánsaink segítségével nagyon sok dolgot tudunk szinte ingyen megvalósítani, azonban csupán tevékenységeink nagy számából kiindulva is jelentős költségeink vannak.

Csoportunk forrásait kizárólag érdekvédelmi munkára fordítjuk: a demonstrációink kellékein túl tagjaink kommunikációját biztosítjuk (havonta maximalizált összegű mobilfeltöltés és internet annak, akinek ez az adott hónapban a csoportban végzett munkájához indokolt), és szükség esetén a csoport munkájával kapcsolatos utazási költségekhez is hozzájárulunk. A kommunikációra és utazásra fordított támogatást csak hajléktalan tagjaink kapják, nem hajléktalan tagjaink saját forrásaikból oldják meg a néha igen magasra rúgó telefon- és internetköltségeket. Tevékenységünket félévente tartott, háromnapos elvonulás keretében értékeljük ki, amit tagjaink hozzájárulásaiból fizetünk: a minimum hozzájárulás 300 forint/nap, de lehetőség van a teljes önköltségi összeg kifizetésére is.

Jelen pillanatban a Tégy az emberért! központ egyik helyiségében tartjuk rendszeres üléseinket, amit a központot működtető konzorcium térítésmentesen bocsát a rendelkezésünkre. A helyiséget rajtunk kívül több szervezet is használja. Lehetőség szerint a heti találkozóinkra kávét, teát és kekszet vásárolunk. A napi működésünkhöz szükséges nyomdai költségeket eddig intézményes, egyéni és vállalati támogatással tudtuk közel a nullára szorítani.

Az évek előrehaladtával tagjaink száma folyamatosan növekszik és egyre több és egyre nagyobb szabású eseményeket szervezünk. Ezért – konszenzuson alapuló csoportdöntés eredményeként – „megengedtük magunknak”, hogy induljunk olyan pályázatokon, melyek keretében a támogató eddigi munkánk értékelése alapján támogat további forrásokkal, és nem támaszt felénk olyan elvárást, ami munkánk irányát lényegesen befolyásolná. Több „szabad felhasználású” támogatásra pályáztunk, kétszer sikeresen. Egy anonim adományozótól 700 ezer forintot kaptunk nyomtatási költségekre, aminek köszönhetően több ezer példányt tudtunk kinyomtatni a köztéri jogi kisokos kiadványunkból. A kisokost (természetesen) ingyen terjesztjük az érintett hajléktalan emberek között. Az adomány elköltésével elszámoltunk.

Ezen kívül a Nyílt Társadalom Intézettől nyertünk 2011-ben 3 millió forintot, amit a fent említett működési költségeken túl az Utca és jog kutatásunkra fordítottunk. A csoport tagjai mindhárom pályázatot közösen írták, és a pénzek elköltése is mindig csoportdöntés eredménye: senki nem költ pénzt saját egyéni döntése alapján, csak az előre megbeszélt esetekben és költségkategóriákban.

Alkalmanként előfordul, hogy A Város Mindenkiét meghívják előadást vagy workshopot tartani, ahol a résztvevő tag tiszteletdíjban részesül. Az ilyen esetekben a tiszteletdíj fele tagunkat illeti, a másik fele a csoport közös kasszájába kerül.

Közösségi pénztár

Elsődleges szabályunk, hogy a csoport pénzét nem költjük egyéni célokra, még ha súlyos egyéni krízisről is van szó. Ilyen esetben a probléma feltérképezésével, a lehetséges erőforrások számbavételével, információval, tervezéssel és kollektív érdekérvényesítéssel próbálunk segíteni. Emellett kidolgoztunk egy közösségi támogatási rendszert, aminek keretében rászoruló tagjaink rendszeres találkozóinkon a csoporttól kérhetnek segítséget. Akinek pénzügyi támogatásra van szüksége, ezt személyesen vagy anonim módon a pénzügyi felelősön keresztül jelezheti úgy, hogy a csoport tudtára adja, milyen jellegű dologra (élelem, gyógyszer, lakhatás, stb.) fordítaná a kért összeget. A segítségkérőt a csoport tagjai adománnyal támogatják, és ki-ki maga dönti el, hozzá tud-e járulni a kéréshez. A kérést kommentálni tilos, a támogatást a szünetben a pénzügyi felelősnek adhatják át tagjaink, így elkerüljük a csoporton belüli személyes kapcsolatokat beárnyékoló függőségi viszonyok kialakulását. A segítséget kérő a támogatásul kapott összeget a csoport kasszájába törlesztheti. Amikor ez megtörténik, azt a pénzügyi felelős bejelenti a csoportnak. Így mindenki jól jár: a támogatást kérő „tiszta lappal” folytathatja, a csoport pedig némi forráshoz jut.  Emellett a nemrég megalakult, csak hajléktalan tagjainkból álló önsegítő csoportunk is dolgozik azon, hogyan enyhítheti a közösség a tagjainkat érintő kríziseket.

A Város Mindenkié önkéntes alapon működő szervezet, ahol ki-ki a maga erejével, tudásával, lehetőségeivel járul hozzá a csoport céljainak megvalósításához. Közös erővel kialakított pénzügyi rendszerünket fontos értéknek tartjuk, mert reményeink szerint megvédi jelenlegi függetlenségünket. Különös jelentőséggel bír ez a rendszer egy olyan hajléktalan és nem hajléktalan tagokat tömörítő csoport esetében, akik között adott esetben hatalmas anyagi és társadalmi különbségek húzódnak meg.

Adományok az AVM tagjainak

Az AVM semmilyen formában nem kezeli a tagjainak vagy az AVM által segített érintetteknek a pénzét. Ez azt jelenti, hogy nem tároljuk a nem a csoportnak, hanem egyéneknek szánt adományokat sem a bankszámlánkon, sem pedig készpénzben. Ha lehetséges, segítjük a kapcsolatot az adományozók és a támogatottak között, tehát telefonon, e-mailben segítünk felvenni a kapcsolatot. Ha az adományozó ragaszkodik hozzá, hogy nekünk adja oda a pénzt, akkor átadás-átvételi elismervényt írunk alá az adományozóval, amikor megkapjuk a pénzt, és a támogatott egyénnel, amikor átadjuk neki a pénzt. A felajánlott adományok minőségével kapcsolatos bejegyzésünket itt lehet elolvasni.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.