A szegénypolitikától a büntetőpolitikáig – részvétel a hajléktalanellátás országos konferenciáján

Ez a cikk több mint 12 éves.

Az utóbbi hetek eseményei, a hajléktalan emberek erősödő hatósági üldözése, és mindaz amit amit próbálunk tenni ellene mindig fontosabb volt, mint hogy hírt adjunk a hajléktalanellátás országos konferenciájáról, de ezt most bepótoljuk. Szeptember 15-16. között, ismét Balatonföldváron került sor – a Hajléktalanokért Közalapítvány szervezésében – a hajléktalanellátás országos konferenciájára, amin a tavalyi évhez hasonlóan (amikor is „Utcáról lakásba” címmel tartottunk foglalkozást a résztvevő szociális munkásoknak) A Város Mindenkié csoport is részt vett.

A csoportunk több tagja is rendszeresen hozzá szólt az előadásokhoz és műhelybeszélgetésekhez, és ezáltal a hajléktalanság által közvetlenül érintettek tapasztalataival és meglátásaival gazdagították az eszmecserét. A második nap kisebb csoportokban beszélgettünk egy-egy témáról – például a tartósan közterületen élő hajléktalan emberek ellátásával kapcsolatos itthoni és külföldi tapasztalatokról, a „Housing First” vagy „Elsőként Lakhatás” megközelítésről, vagy a fővárosi hajléktalanügyi koncepcióról –, és az előzetesen megbeszéltek alapján mindannyian más-más csoportban vettünk részt, hogy minél több témával kapcsolatban bővíteni tudjuk a csoport ismereteit.

A konferenciára alapvetően az új fővárosi és országos rezsim hajléktalan emberek kriminalizálására irányuló intézkedései nyomták rá a bélyeget: erről szólt Győri Péter előadása, külön előadás foglalkozott a józsefvárosi helyzettel („Már a szemetet is lopják” – avagy szemétben turkálni tilos! – Tóth Csaba, Új Szemlélet Csoport), Breitner Péter pedig az „antiszociális viselkedés” Egyesült Királyság-beli szabályozását ismertette és hasonlította össze a hajléktalan emberek köztéri jelenlétével kapcsolatos rendelkezésekkel és hatósági intézkedésekkel. Botos Laura, az Oltalom Karitatív Egyesület munkatársa azt a tavaly ősszel „Társadalmi Megbékélés Program”-ként beharangozott fővárosi intézkedés sorozatot értékelte, amelynek során egyrészt – jogellenes módon – kitiltották a hajléktalan embereket Budapest legforgalmasabb aluljáróiból, másrészt az ellátórendszer a korábban ott élő emberek elhelyezésére összpontosította a szűkös erőforrásait. Az elhangzottak sajnos nem voltak összhangban a városvezetés programról szóló hivatalos propagandájával, és az előadásból azt is megtudhattuk, hogy az akkor elhelyezett emberek kétharmada vélhetően már ismét az utcán van. A további előadásokhoz lásd a Hajléktalanokért Közalapítvány honlapját.

Csoportunk egyik tagja, Misetics Bálint előadóként is szerepelt a konferencián. Élénk vitát kiváltó előadása szintén a kriminalizáció témájával foglalkozott: a büntető intézkedések strukturális gyökereit igyekezett feltárni és ezzel összefüggésben felhívni a figyelmet a hajléktalanellátás korlátaira. Az előadás anyaga megtekinthető itt.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.