Szeretnél az AVM önkéntese lenni?

Ez a cikk több mint 9 éves.

A Város Mindenkié csoport teljesen önkéntes alapon működik és nagyon kis költségvetésből, főként adományok segítségével tartja fenn magát. Mindkét dolgot – az önkéntességet és a pénzügyek minimalizálást – elengedhetetlennek tartjuk ahhoz, hogy megtartsuk függetlenségünket. Ahogyan egyre növünk és erősödünk és ahogy a társadalmi és politikai környezet is egyre ellenségesebbé válik, egyre több feladatunk van a hajléktalan emberek érdek- és jogvédelme területén, így úgy érezzük, kezdjük kinőni jelenlegi kereteinket.

A Város Mindenkié célja, hogy egy széles tömegbázissal rendelkező lakhatási mozgalmat indítson, melynek mozgatói a leginkább érintettek: a fedél nélküli, hajléktalan és lakástalan emberek. Azonban céljaink eléréshez nagyon sok segítségre van szükségünk nem-hajléktalan szövetségeseinktől is!

Szeretnénk összeállítani egy önkéntes-adatbázist, amelybe azok a támogatóink és szimpatizánsaink kerülnek be, akik nem tagjai csoportunk magjának, de szeretnének alkalmanként vagy rendszeresen segíteni nekünk az események, akciók és kampányok szervezésében.

Jelenleg különösen olyan embereket keresünk, akik:
– jól beszélnek idegen nyelveket (azaz tudnak tolmácsolni, fordítani);
– tudnak vezetni és autójuk is van
(a vidéki utakhoz, különböző események szervezéséhez, szállításhoz);
– tudnak fényképezni, filmezni, vágni, szerkeszteni
(és lehetőleg van felszerelésük is);
– szívesen szórólapoznak, plakátolnak
(főként köztereken és hajléktalan-ellátó intézményekben);
– tudnak arculati munkákat végezni
(pl. szórólap és plakát design, molinók készítése);
– tudnak ingyenesen fénymásolni, nyomtatni.

(Ez a lista folyamatosan bővülhet.)

Ha tudsz nekünk a fenti témákban akárcsak néha segíteni és/vagy szeretnél értesülni az AVM-ben végezhető önkéntes tevékenységekről, kérjük, írj egy emailt az avarosmindenkie@gmail.com email címre „önkéntes” tárggyal. Az e-mailben kérjük, jelezd azt is, hogy előreláthatólag miben tudsz segíteni. A jelentkező önkéntesekből levelezőlistát hozunk létre, ahol rendszeres felhívásokat fogunk közzétenni.

Előre is köszönünk minden segítséget és támogatást.

Kontakt: Udvarhelyi Tessza
06 20 381 89 96, avarosmindenkie@gmail.com

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.