Hadüzenet a szegények ellen – Kocsis Máté a Fidesz hajléktalanügyi referense

Ez a cikk több mint 12 éves.

A Város Mindenkié csoport szerint Kocsis Máté józsefvárosi polgármester kinevezése a jelenlegi kormánypárt hajléktalanügyi referensévé  újabb hadüzenet a hajléktalan emberek ellen. A hajléktalan érdekvédő csoport szerint a kormánypárt ezzel a nyilvánosság értésére adta, hogy a legszegényebbeket sújtó szociális problémákat országos szinten is rendészeti eszközökkel kívánja a szőnyeg alá seperni.

Kocsis Máté Budapesten az elsők között alkalmazta helyi szinten azt a fővárosi rendeletet, amely lehetővé teszi a közterületen élők megbírságolását. A fővárosi rendelet jogszabályi keretét a tavaly év végén elfogadott, a Belügyminisztérium által benyújtott építésügyi törvény módosítása teremtette meg.

Az új jogi kereteket kiaknázva a Józsefvárosban az elmúlt hetekben több száz alkalommal állítottak elő hajléktalan embereket az e célra létrehozott, éjjel-nappal nyitva tartó szabálysértési irodában. Ennek működtetésére az önkormányzat évi ötven millió forintot különített el. A kerület a múlt heti képviselőtestületi ülésen a koldulást (és az arra utaló magatartást) is betiltotta, a guberálást tiltó rendeletet pedig érvényben tartotta, valamint megtiltotta a dohányzást több, a hajléktalan emberek által gyakran használt köztéren.

A Város Mindenkié csoport elítéli, hogy Kocsis Máté hajléktalanügyi referenssé való kinevezésével a kormánypárt jóváhagyta és a jövőre nézve is követendőnek tekinti a szegénység rendészeti eszközökkel való kezelését.

2011. október 13.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.