Előszó: Öt éve jöttünk fel Budapestre. Halmozottan sérült gyerek miatt nem kaptunk albérletet. Végső megoldásként választottuk az erdei lakhatást. Mindennapi megélhetésünket sikerült tudatosan megoldani. Felépítettük a gyerek miatt a „komfortos” építményt. A hatóságok környezettanulmány alapján belátták, hogy képesek vagyunk életvitelszerűen az erdei lakhatást megoldani. A gyermeket csupán lakcím hiánya miatt kellett az édesanyjának átadni (nagykorú lett).

Ez év júniusában (pletyka szinten) hallottuk a hajléktalanok deportálását a XV. kerületből. Mi is elítéljük a Szentmihályi úti hajléktalanok viselkedését, amit részben megértünk, de a garázdaságot és a gyilkosságot nem toleráljuk. Mi abban a hitben éltünk, hogy nem tartozunk ahhoz a csoporthoz. Tévedtünk. Július hónapban kézbesítettek számunkra is egy-egy kilakoltatási felszólítást. Mélyen megdöbbenve olvastuk a levelek tartalmát.

Krízis: Több, mint négy éve személyesen megismertük Misetics Bálintot, aki akkor is a hajléktalanok érdekeit képviselte. Nem volt tudomásunk róla, hogy időközben A Város Mindenkié csoport aktivistája lett. Ismét felvettük vele a kapcsolatot, és tájékoztattuk a polgármesteri hivatal szándékáról velünk kapcsolatban. A lakhelyünkön való látogatása alkalmával bemutattuk a levelet, s ő közölte velünk, hogy megtesznek mindent a kilakoltatásunk megakadályozására.

A következő napok egyikén megjelentek nálunk a kerület szociális munkásai a Máltai Szeretetszolgálat képviselőivel. A látogatásuk lényege: vagy ássuk el magunkat vagy repüljünk a holdra, de innen el kell tűnjünk. Nagyon arrogáns, magabiztos, lenéző módon viselkedtek velünk szemben. Aljas módon közölték velünk, hogy ha kiköltözünk az általuk megadott szántóföldre, elintézik, hogy a gyerek visszakerüljön hozzánk. Ennek ellenére mi átláttuk a hátsó szándékot, s nem fogadtuk el a szántóföldet. Az együttműködési szerződés aláírását is megtagadtuk, mely egyik pontja tartalmazza, hogy kötelezzük magunkat arra, hogy szeptember 15-ig elhagyjuk a területet.

Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot A Város Mindenkié csoporttal és a jogászaikkal. Ők világosítottak fel minket a lehetőségeinkről. Fontos megjegyzés: tudomásunkra jutott, hogy magánterületen tartózkodunk, s ránk nem vonatkozhat a kilakoltatás terve. A magánterület ténye beigazolódott, köszönet érte az AVM csoportnak, kiknek közbenjárása által kézhez kaptunk egy levelet a XV. kerület hivatalától, hogy maradhatunk. Sok ilyen csoportra lenne szükség a városban, sőt az országban, akik kiállnak a kisemberek jogaiért. További munkájukhoz sok szerencsét és kitartást kívánunk!

Köszönettel,

Henger István és Bognár Lászlóné

Budapest, 2011. szeptember 2.