Törzsvendégek a kecskeméti leánygimnáziumban – beszámoló

Ez a cikk több mint 10 éves.

A 2010-11-es tanévben már harmadszor mentünk érzékenyítő előadást tartani a kecskeméti Ward Mária Leánygimnáziumba. A csapat állománya nagyjából állandó volt, így szinte már otthonosan mozogtunk az iskola területén. Csupán a sofőrünk volt mindig más, így egy kicsit komplikáltan találtuk meg az iskolát a városban. Az AVM hajléktalan tagjai között mindössze egy embernek van jogosítványa, de ő éppen dolgozott, ezért egy szimpatizáns vezette az autót. Az első alkalommal a tavalyi első hó, a másodiknál a tavaszi eső, most pedig az akácvirág hullott ránk miután kiszálltunk az autóból.

A tanárnő kedves fogadása után berendeztük az előadótermet. A harmadik alkalom különlegessége az lett, hogy megjelent a Kölyök Rádió stábja, egy hölgy és két kis diák. A másfél órás autóút alatt nyugodtan szétosztottuk a szerepeket. Pár perc késéssel megjöttek a megszeppent 11.-es lányok. Azonnal felajánlottuk, hogy tegeződjünk és bármikor bátran kérdezhetnek tőlünk. Ezzel is próbáltuk feloldani a szorongásaikat. A négy érintett életútjának elbeszélés közben oldódott is a hangulat. A lányok egyre bátrabban és egyre többet kérdeztek.

Az előadás második felére már kellemes lett a légkör. Főleg a Hajléktalan Labirintus Szituációs Társasjáték megkezdése után, amiben öt-öt diáklány játszotta nagyon ügyesen a hajléktalan emberek szerepét, míg mi – sofőrt is bevonva – rendőrök, közterület felügyelők, WC-s néni, szociális munkás, stb. szerepeit játszottuk. A szituációkat egyáltalán nem nevezhetnénk kellemeseknek, ezért megpróbáltunk minél több humort belevinni. Ez sikerült is. Sokat nevettek, de akik igazán beleélték magukat a hajléktalan emberek zaklatásait imitáló helyzetekbe, olykor eléggé komor arcot is tudtak vágni.

Az előadás értékelésekor ez ki is derült. Egy-két lánynak még sírásra is állt a szája, a mi torkunkban meg valami gombóc kezdett nőni. Azt éreztük, hogy a lányok még folytatták volna a beszélgetést, de menni kellett a következő órára. Mindenesetre a huszonöt diáklány simán elvitte a hatvan ajándéknak szánt Fedél Nélkül újságot.

A Kölyök Rádió stábja kedvéért, amely végig hangfelvételt készített az előadásról még két lány velünk maradt és az udvarban egyórás interjú készült velünk. A rádiósoktól elbúcsúztunk, majd az iskolában megebédeltünk. Az evés közben a tanárnővel beszélgettünk az előadásról, a hajléktalanságról általában és a délutáni vetélkedőről, melyre szintén hivatalosak voltunk.

A vetélkedő a város másik végén volt egy katolikus közösségi házban. Mi nem kaptunk kitűzőt, ezért mindnyájan feltettük az AVM kitűzőnket. A diákoknak különböző élethelyzetekkel kellett megküzdeniük a későbbi önkéntes munkájukra felkészülendően. Előttünk az életmentés gyakorlatában kellett versenyeznie az öt csapatnak, majd mi adtuk elő a szituációinkat a csapatok jelentkezőinek, akik szintén helytálltak. A zsűri egyik tagjával is játszottunk, mivel mi hat szituációval készültünk, csak az egyik csapat visszalépett. Persze ki más jelentkezett volna, mint a Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportjának vezetője? Persze, őt nem tudtuk zsákutcába vezetni.

Kellemes hangulatban siettünk vissza Pestre, ahol már a következő előadás szervezői megbeszélésére vártak a társaink. Lehet, hogy legközelebb a Bánki-tói Fesztiválon mutatjuk meg a társadalom érdeklődő tagjainak, milyen  nehéz is egy utcán élő ember élete?

2011. május 22.                                                                                                     Balog Gyula

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.