Hajléktalan élőkönyv a Pszinapszison

Ez a cikk több mint 10 éves.

A Menhely Alapítvány munkatársa kérdezte meg, hogy lenne-e kedvem egy konferencián élőkönyv lenni. Az sem ijesztett meg, hogy jelzése szerint legalább hatszáz pszichológus vagy hallgató vesz részt rajta. Sőt még jobban felcsigázta az érdeklődésemet. Legfeljebb egyel több élőkönyv pólóm lesz – gondoltam magamban. Társakat is szerettem volna vinni, de sajnos nagyon el voltak foglalva a hétvégén.

2011. április 15-én szombaton jóval dél előtt érkeztem az angyalföldi művelődési házba. Miután a regisztráción feltették a Sziget fesztiválról már jól ismert karperecet elkezdtem keresni az Élőkönyvtár helyszínét. Eléggé gyenge a látásom, de még segítséggel is nehezen fedeztem fel az asztalt, mögötte a táblával, melyen már előre fel voltak sorolva az élőkönyvek. Még szerencse, hogy a közelben volt a Menhely Alapítvány standja, ahol az időt kitöltve Jengáztam egyet. Végül is fél egykor futottam össze a főszervező pszichológushallgatóval. Rögtön megkérdezte, hogy részt vennék-e egy kerekasztalon, ahol a kirekesztettség lenne a téma. Természetesen igent mondtam, amit nem is bántam meg. Nagyon jó beszélgetésben vettem részt, ex drogosok, ex alkoholisták, szexmunkások és otthon szülők között. Igen sok hasonlóságot fedeztem fel a kirekesztettség szempontjából. Meglepetésemre a szexmunkásokkal volt a legtöbb azonosság. Sajnos csak a szexmunkás érdekvédő szervezet vezetői jöttek el, a hölgyek még aludtak. A másfél órás beszélgetés után volt időm megebédelni, mert inkább a BKV ellenőröket kölcsönözték ki, mint személyemben egy hajléktalan embert. A szendvics elfogyasztása után is egy BKV ellenőr hölggyel beszélgettem a dohányzóban. Ekkor azonban csak kikölcsönzött egy fiatal pár. Pszicho hallgató volt mindkettő. Aznap még egyszer kölcsönöztek ki, így adrealinnal feltöltődve érkeztem a kilenc négyzetméteres szobámba.

Másnap már pontosan délre mentem, így nem kellet sokat várnom a könyvtár nyitására. A Menhely Alapítvány vasárnap már nem standolt, így az élőkönyv társaimmal kezdtem el beszélgetni. Nem sokat, mert gyorsan kikölcsönöztek. A négyszer egy óra elég gyorsan elrepült kevéske szünetekkel. A pszichológushallgatók mellett tanárok is kívántak beszélgetni egy hajléktalan emberrel. Olvasóim persze csak a köztereken látható hajléktalanságot ismerték, így elég sok újdonságot nyújthattam számukra, amit én ömlesztve adtam át nekik. A középiskolai tanárok el is kezdték magukba szervezni az iskolalátogatásomat. Ez, pedig az én napomat aranyozta be. A beszélgetéstől felfrissülten tértem haza szerény „otthonomba”.

2011. április 30.                                                                                                     Balog Gyula

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.