Rendhagyó ofő órát tartanak hajléktalan emberek

Ez a cikk több mint 12 éves.

Rendhagyó osztályfőnöki órákra kérnek fel iskolák és rendezvények szervezői hajléktalan embereket, többek között A Város Mindenkié tagjait is. Ők pedig nagyon szívesen vállalják, gyakran szabadidejüket feláldozva. Nyíltan beszélnek sorsukról. Elmesélik, hogyan lettek hajléktalanok, milyen életkörülmények között éltek és élnek ma is. A negyven-ötven éves emberek őszintén válaszolnak a diákok és tanárok kérdéseire. A programot is egy hajléktalan társunk találta ki és irányítja lassan két éve. Az előadásokra szociális szakembereket vagy önkéntes aktivistákat visznek, hogy még színesebb legyen a bemutatás. Ám mégis a leghitelesebbek maguk az érintettek.

Az előadás minden esetben leköti a diákok – de még a tanárok – figyelmét. Főleg a dupla órákon van nagy siker, mikor egy szituációs társasjátékkal bővül a paletta. Ebbe a játékba legalább tíz diákot lehet közvetlenül bevonni. Pontosabban ők játsszák a hajléktalan embert, míg az érintettek, szociális munkások vagy önkéntes aktivisták felveszik a hatalom képviselőinek a szerepeit. A vidámság szinte garantált. A hajléktalan emberek is ingyen vállalják a bemutatókon való részvételt, pedig többségük munkanélküli. Szeretik ezt a tevékenységet, mert a diákok és a tanárok előítéletein többségében pozitív irányba tudnak változtatni, aminek egy-két évtized múlva lesz csak igazán haszna. Legtöbb iskola vagy rendezvény már nem az első előadást kérte a kis csapattól, ami jelzi a sikert, valamint a program hasznosságát. Egy dícsőség táblán sorolom fel a rendezvényeket és iskolákat:

Ady Endre Gimnázium (Bp. XIII.), – Árpád Gimnázium (Bp. III.), – Csík ferenc Gimnázium (Bp. II.), – Deák Ferenc Gimnázium (Bp. XIX.), – Hunfalvy János Közgazdasági Szki. 8Bp: II.), – Nagy László Gimnázium (Bp. XX. ), – Nemes Nagy Ágnes Szki. (Bp. XI.), – Schreiber Sándor Gimnázium (Bp. XIV.), – Szilágyi Erzsébet Gimnázium (Bp. I.), – Telepy Károly Gimnázium (Bp. IX.), – Terézvárosi Ker. Szki. (Bp. VI.), – Trefort Ágoston Gimnázium (Bp. VIII.), – Városmajori Gimnázium (Bp. II.), – Veres Péter Gimnázium (Bp. III.)

Vidéken pedig: Bernáth Kálmán Ker. és Vend. Szki. (Vác), – Ward Mária Leány Gimnázium (Kecskemét)

Ezen felül a budapesti Egyenlítő Bazáron és a pécsi esélyek napján is tartottunk rendhagyó osztályfőnöki órát, ahol szintén középiskolai osztályok jöttek bennünket megtekinteni.

Persze nem feledkezhetünk meg a Széchenyi István Ált. Iskoláról Dunakeszin és a Corvinus Egyetemről sem.

Ezeknek az előadásoknak köszönhetően egyik társunk katolikus berkekben még legalább tíz előadást tartott a hajléktalanság témájában.

Ezek az előadások a visszajelzések alapján csökkentik a fiatalokban a negatív előítéleteket a hajléktalan emberekkel szemben.

2011. április 22.                                                                                              Balog Gyula

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.