A Város Mindenkié csoport tagjai úgy döntöttek, hogy ún. szeretetprogramokat szerveznek, ami abból áll, hogy háromhavonta ellátogatnak például egy csoporttársukhoz és közben kirándulnak. Egy ilyen szeretetprogram kapcsán kerestünk önkéntes sofőrt, s hál’ istennek jelentkezett István, hogy elvisz néhány embert. Így indult a kis csapat fele busszal, fele kocsival Nőtincsre egy nagyon régi tagunkat meglátogatni, aki most egy picit kevesebbet jár a csoportba, de lassan ismét Budapesten fog élni s megint köztünk lesz.

Jómagam is busszal mentem, hisz szeretek nézelődni amerre megy és ahol megáll a busz. Lenyűgözött odafelé a sok szép erdő, a még szebb hegyek, dombok, maga a táj. Nagy élmény volt Vác felé s azon túl a látvány. Elszörnyedve láttam azt is, hogy az erdő egy része fekete – még mondtam is a csoporttársamnak, hogy nézd, de kár érte, leégett. Ahogy közeledett a busz az erdő felé kiderült, hogy nem is égett le, csak olyan nagyon sötétzöld volt a fa, hogy úgy tűnt, leégett. Nagy megkönnyebbüléssel legeltettem tovább a csodás tájon szemeimet.

Jött a leszállás ideje és István olyan rendes volt, hogy kijött elénk, miután már a többieket kitette, így nem kellet 3 kilométert gyalogolnia senkinek. Így 11 órára le is értünk Borikához, ahol szerény gyümölcs ajándékunkat átadva leültünk beszélgetni. De volt, aki alig ült le és el is aludt – a jó levegő elnyomta. Majd hárman nekiálltunk az ebéd elkészítésének: a magunkkal vitt kenyeret, vajat, sajtot, retket, paprikát és paradicsomot összedaraboltuk, s megkentük a kenyereket. A tízfős csapat jóízűen falatozott a jó levegőn. Majd desszertnek jött egy kis eper, körte s banán. Miután jó részét elpusztítottuk, volt, aki napfürdőt vett, volt ki mosogatott, de a többség beszélgetett s fotódzkodott.

Mivel ezzel a programmal ünnepeltük a Költészet napját is, a magammal vitt verses könyvből egy szép verset olvastam föl, majd a csoporttársam is fölolvasott egyet. Nagy örömünkre volt, aki fejből mondott pár verset. Az idő sajnos jó társaságban hamar elmegy, így még megettük a maradék szendvicseket s lassan István visszavitt minket a buszhoz.

Borikát biztos kifárasztottuk, de azért látszott, hogy örült nekünk. Nagyon szépen köszönjük Istvánnak az ingyenes fuvart, s hogy a vasárnapját ránk áldozta, Borikának pedig a vendégszeretetét. Bátran állíthatom, hogy boldogan s jó érzéssel jött haza mindenki. Jó volt kikapcsolódni kicsit. Köszönöm, hogy én is ott lehettem.

2011. április 12.                                                                                                Csurika