Látogatás New York-i házfoglalóknál

Ez a cikk több mint 10 éves.

New York Lower East Side nevű városrészében a 80-es évek közepétől valóságos városi háború dúlt egyfelől az ingatlanfejlesztők és hatóságok, másfelől pedig a negyed központját képező Tompkins Square Parkban élő  hajléktalan emberek, környékbeli művészek és házfoglalók (squatterek) között.

A park szimbolikussá vált a dzsentrifikáció (= egy városrész „felfejlesztése”, mely az ott élő szegényebb emberek kiszorításával, és középosztálybeli lakosok, valamint az őket kiszolgáló szolgáltatások és intézmények megjelenésével jár együtt) ellen és a lakhatási jogokért folytatott küzdelemben. A többéves harc után magát a parkot – mely ma kerítések labirintusa – 1991-ben végül elvesztették, viszont addigra már a házfoglaló mozgalom tagjai sok környékbeli üresen álló, önkormányzati tulajdonú épületet elfoglaltak. Az akkori squatok közül ma 11 létezik – mi a 10. utca 377 szám alatti házba látogattunk el, ahol Frank Morales-szel találkoztunk, aki a kezdetektől fogva részt vesz a mozgalomban.

Frank sokat mesélt arról, ahogy nagyon kemény küzdelmek árán elfoglalták és megtartották ezeket a házakat – beszámolója széles spektrumot járt be az egészen praktikus taktikáktól a politikai célokig és szerveződési formákig. A 80-as évek házfoglalói mindent feltettek arra, hogy ezeket a házakat meg tudják tartani és kikényszerítsék, hogy a hatóság elismerje őket. Folyamatosan növelték a nyomást, míg a hatalomnak nem érte meg pénzbeli és politikai tőkét fektetni a velük való hadakozásba. Ennek eredményeként a Lower East Side 11 foglaltháza ma már egy nonprofit szervezet kezelése alá tartozik, mely minden háznak felajánlja annak lehetőségét, hogy hitelt vegyenek fel, melyből rendbe hozzák a házakat, a lakók tulajdonossá válnak és a státuszuk teljesen legálissá válik. Ez a lehetőség persze korántsem egyértelműen pozitív. Többek között Frank is azt vallja, hogy sohasem akar belemenni egy olyan helyzetbe, melyben a lakhatás áruvá, eladhatóvá, tulajdonná, ő pedig lakástulajdonossá válik, hiszen mindez a házfoglalás alapelveivel ellenkezik.

A házfoglaló mozgalom sohasem volt egységes és központosított, az egyes házak ma már teljesen önállóan működnek, és mozgalmi jelleg helyett inkább a bennük élő emberek lakhatását hivatottak biztosítani. Az individualizálódás ellenére politikailag nagyon fontos volt a hatásuk, mert radikalizmusukkal teret és lehetőséget biztosítottak arra, hogy más lakhatási mozgalmak nyomást gyakoroljanak a hatóságokra és tárgyalásokat kényszerítsenek ki, valamint széles körben felhívták a figyelmet a 80-as években kibontakozó lakhatási válságra. Reméljük, hogy tanulságaikat mi is hasznosítani tudjuk majd.

2011. március 23.                                                                                                  Pósfai Zsuzsi

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.