Világ Társadalmi Fórum – beszámoló

Ez a cikk több mint 10 éves.

A Lakók Nemzetközi Szövetségén (International Alliance of Inhabitants, IAI) keresztül kaptunk lehetőséget a Világ Társadalmi Fórumon való részvételre, amely 2011. február 6-11 között került megrendezésre Dakarban (Szenegál). A Város Mindenkié delegáltjaként számos lakhatással foglalkozó, alulról szerveződő szervezettel ismerkedtem meg, és sok-sok új stratégiát, módszert hoztam haza a csoportnak.

Az idén Dakarban megtartott rendezvény hatalmas felvonulással indult. A szenegáli főváros utcáin több tízezer, többségében afrikai aktivista vonult a három órás menetben a fórumnak otthont adó egyetem területére. Az előadások másnap kezdődtek, és sajnos, ahogy azt az előzetes jelek is mutatták, az esemény felettébb szervezetlen volt. Nehéz volt hozzáférni a napi programhoz, nehéz volt tájékozódni az előadások helyszínéről.

A Város Mindenkiével ebből a szempontból könnyebb helyzetben voltam, hiszen a nemzetközi szövetség részeként kifejezetten az IAI szervezésében tartott műhelyfoglalkozásokon, előadásokon vettem részt. A szövetség tagjai és más, lakhatással foglalkozó szervezetek között a létminimum alatt, nyomornegyedekben, utcán élő emberek lakhatási helyzetében megoldást hozó projektekről, módszerekről folyt a tapasztalatcsere.

A fórum hétköznapjait az észak-afrikai forradalmakkal szimpatizáló tüntetések tarkították, de olyan is történt, hogy szenegáli diákok foglalták el sátrunkat, és ragadták magukhoz a mikrofont. Akciójukkal a felsőoktatásban uralkodó áldatlan állapotokra hívták fel a figyelmet: a dakari egyetemről helyhiány miatt rengeteg diákot utasítanak el, olyanokat is, akik egyébként teljesítik a felvételhez szükséges pontszámokat. A diákok igazságos rendszert, és a felsőoktatásban való részvétel biztosítását követelték.

A fórum egyik délutánján az IAI-val a ghánai nagykövetség előtt tartottunk demonstrációt. Ghánában azokban a napokban egy vasúthálózat kiépítése miatt akartak kunyhólakókat kilakoltatni. A mi fellépésünknek és petíciónknak is része volt abban, hogy végül sikerült megállítani az elhelyezés nélküli kilakoltatásokat. A többségében latin-amerikai, de számos ázsiai és afrikai szervezet delegáltjai többször is kifejezték, mennyire fontos érték és lehetőség rejtőzik a nemzetközi összefogásban és szolidaritásban.

2011. március 13.                                                                                                   Sebály Bernadett

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.