Tapasztalatátadás Kecskeméten – beszámoló

Ez a cikk több mint 13 éves.

2010. december 1-én reggel 7-kor indultunk, kellően feldobott hangulatban Attila kávéjának köszönhetően. A hirtelen havazás miatt kicsit későn értünk Kecskemétre, de nagyon nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadtak.

1. Rendhagyó osztályfőnöki óra

Először a Fedél Nélkül című utcalap támogatásával, Balog Gyula szervezésében megvalósított „Első kézből a hajléktalanságról” című program keretében a Ward Mária Leányiskolában tartottuk a bemutatkozást. Az AVM négy tagja mesélt életékről, hajléktalanságáról. Érdekes és tanulságos volt, hogy négy teljesen különböző szituáció tárult a lányok elé. Nagyon érdeklődők voltak a tanárok is. Kérdezhettek, válaszoltunk. Legnagyobb sikere most is a társasjátékunknak volt. Gratula a kitalálójának! Volt döbbenet és nevetés is, főleg, amikor Taki elmesélte szerelmi történetét. Összefoglalva, nagyon tartalmas volt. Az AVM egyik nem hajléktalan tagja tájékoztatta a jelenlévőket a szociális szakmáról is.

2. Beszélgetés és tájékoztató az AVM csoportról

A rendhagyó osztályfőnöki óra után beszélgettünk az iskola és az iskola mellett működő civil szervezet munkatársaival. Meséltünk nekik a munkacsoportok feladatairól és az eddig elért sikerekről. Beszélgettünk a nehézségekről, amik az ellátásban jelen vannak és megoldásra várnak. Megtudtuk, hogy Kecskeméten hogyan állnak hozzá a „hajléktalan kérdéshez”: segíteni szeretnének. Egy fontos kérdésük is volt: hogyan segíthetnek személyesen a hajléktalan embereknek? Kölcsönösen megállapodtunk abban, hogy tartjuk továbbra is a kapcsolatot. Ezután jött a nap megkoronázása.

3. Találkozás kecskeméti hajléktalan emberekkel

A Kecskeméti Jóléti Egyesület (K.E.J.E.) fogadott minket. Összesen négy hajléktalan ember volt jelen, ennek ellenére jó beszélgetés volt. Sajnos az ottani hajléktalan emberek nagy része fél. Sokszor megfélemlítik, megverik és kihasználják őket. Kilátástalannak látják a helyzetüket, nehezen oldódnak fel. Rengeteg a panasz. Egyöntetű véleményünk volt, hogy össze kell fogniuk, csak úgy érhetnek el eredményt. Segítünk abban, hogy ne veszítsék el a reményt. Szeretnének (és mi is), ha megalakulna ott is hajléktalan érdekvédelmi csoport.

Délután 3-ig voltunk Kecskeméten, majd hazaindultunk. A hó, jég és havaseső ellenére megérkeztünk Budapestre, és még megtartottuk az ellátórendszer-munkacsoport gyűlését is. Igaz, félálomban!

2010. január 3.                                                                                              Szigeti Adrienn

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.