Támogatás

Ez a cikk több mint 13 éves.

Kedves Barátaink!

Mint sokan tudjátok, A Város Mindenkié informális csoport és a továbbiaknak is az marad: a csoport döntése, hogy a kötöttségek elkerülése és a függetlenségünk megőrzése érdekében ebben az évben sem indulunk el az intézményesedés útján.

Meggyőződésünknek azonban ára van: a csoport sok pályázaton nem indulhat és 1%-os felajánlást sem fogadhat. Költségeinket tagjaink befizetéseiből, valamint – sok esetben a ti részetekről érkező – anyagi és természetbeni adományok segítségével fedezzük. A csoport most jutott el arra a pontra, hogy pénzügyi korlátaink napi működésünket gátolják. Pénzbe kerül például, hogy a szervező munkát végző hajléktalan tagjainknak internet- és telefonelérést biztosítsunk, pénzbe kerülnek a demonstrációk kellékei, és terveink között szerepel, hogy toborzási céllal 200 színes plakátot helyezünk el az összes budapesti hajléktalan-ellátó intézményben.

Fontos, hogy közösségünk pénzét kizárólag a csoport céljainak megvalósítására használjuk fel, egyéni célokra nem, még krízishelyzetben sem!

Vannak tevékenységeink és terveink forrásszerzésre, de most átmeneti pénzszűkében vagyunk, ezért szükségünk van a támogatásotokra!

Ha szeretnétek támogatni A Város Mindenkié működését, tevékenységét, adományaitokat készpénzben és átutalással is eljuttathatjátok hozzánk.

Átutalás: 10401196-80545157-49551007 (K&H)
Készpénzes adomány esetén kérjük, írjatok emailt ide: [email protected], vagy hívjátok Vojtnovszki Bálintot (20/44-99-110)

Ha pillanatnyilag nincs lehetőségetek pénzzel támogatni minket, akkor kérjük, nézzétek meg ezt az oldalt, ahol a tevékenységeinkhez szükséges hiányzó dolgokat láthatjátok. Amennyiben van a listán szereplő, számotokra fölösleges vagy általatok már nem használt tárgyatok, felajánlásotokat nagyon szívesen vesszük.

Támogatásotokat előre is nagyon szépen köszönjük és kellemes Ünnepeket kívánunk!

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.