Az Utcajogász féléves mérlege

Ez a cikk több mint 13 éves.

A Város Mindenkié csoport 2010. júliusában indította el Utcajogász programját. Az Utcajogász keretében a csoport tagjai önkéntes jogászok közreműködésével jogi segítséget, információt nyújtanak hajléktalan vagy hajléktalansággal veszélyeztetett emberek részére, egy mindenki számára könnyen megközelíthető közterületen.

Az Utcajogász indulásával párhuzamosan a Város Mindenkié kiadta a „Köztéri jogi kisokos” című füzetet, amiben összegyűjtöttük a legjellemzőbb helyzeteket, amelyekkel a hajléktalan emberek nap mint nap találkoznak, és az ilyen helyzetekben fontos jogokat és kötelezettségeket. A „Kisokos” elérhető az Utcajogásznál, és a Város Mindenkié csoport többi programján, eseményén is terjeszti. Sikerét jelzi, hogy november elejére az összes elfogyott, a második kiadás – amelybe bekerült néhány módosítás is – jelenleg nyomtatás alatt van.


Az Utcajogász a Batthyány téren indult, majd három „kísérleti” alkalom után átköltöztünk a forgalmasabb Blaha Lujza térre. Azóta péntekenként 15.00 és 17.00 óra között itt várunk mindenkit, aki az Utcajogász szolgáltatását igénybe szeretné venni. Általában a szökőkút mellett lehet minket megtalálni, rossz időben az aluljáróban pakolunk ki.

A jogi tanácsadás mellett hasznos információkkal is szolgálunk (szállók elérhetőségei, ételosztások helye, időpontja, stb.), vannak tájékoztató kiadványaink, szórólapjaink, iratmintáink és térképünk is. Bizonyos ügyekben rögtön a helyszínen tudunk érdemi segítséget adni, például beadványok írásával. Erre általában akkor van mód, ha segítséget kérő ügyfelünk magával hozza azokat a hivatalos iratokat, amelyekre reagálni kell. Minden esetben nagyon hasznos, ha a kérdéses ügyben keletkezett iratok ott vannak a helyszínen, de ezek nélkül is megbeszéljük az ügyet, esetleg megkérjük ügyfelünket, hogy a következő alkalomra hozza az iratait. Ha a helyszínen nem lehet megoldani az esetet, akkor elmondjuk, hogy melyik az a szerv, hatóság, stb. amelyhez fordulni kell és mik a teendők lépésről-lépésre. Az ügyekről rövid jegyzőkönyvet készítünk a magunk számára, amit természetesen bizalmasan kezelünk. Szükség esetén az ügyfeleknek is felírjuk a fontos információkat, teendőket, és mindenki kap „Kisokost”.

Fontosnak tartjuk, hogy olyan esetekben is megkeressenek bennünket, amikor jogsértést, nem megfelelő bánásmódot, zaklatást tapasztalnak. Ezeket is rögzítjük, így könnyebben fény derülhet egy negatív gyakorlat esetleges elterjedésére, és hatékonyabbá válik a fellépés ezekkel szemben.

Az elmúlt fél év mérlege alapján nagyon sikeresnek ítéljük az Utcajogászt. Körülbelül 50 esettel kerestek meg bennünket, ezek jelentős része konkrét jogi segítségnyújtás vagy felvilágosítás volt az ügyfelek részére, 5-6 eset pedig az érdekvédelem kérdéskörébe tartozó (a hajléktalanszállókon tapasztalható körülmények, bánásmód, illetve bizonyos hatóságok túlkapásai miatt).

Az ügyeket, amikkel megkerestek bennünket, a következők szerint lehet csoportosítani:


– lakcímbejelentéssel kapcsolatos kérdések, lakcím-nélküliségből eredő problémák;
– szabálysértési és büntetőügyek, az ügyfelek jogai;
– gondnokság alá helyezéssel kapcsolatos kérdések;
– ingatlanügyek;
– szociális segélyek igénylésével kapcsolatos kérdések (ügymenet, jogosultsági feltételek);
– munkakereséssel kapcsolatos ügyek;
– az ügyfelek jelenlegi életkörülményeivel kapcsolatos kérdések (jogaik-kötelezettségeik pl. ha erdőben élnek, vagy sátraznak);
– az ügyfelek magán-jogviszonyaival kapcsolatos kérdések (bankszámlanyitás, kölcsönszerződések, stb.).

Ha valakit az Utcajogászon túl is érdekel a Város Mindenkié csoport működése és szeretne csatlakozni, az Utcajogász alkalmával is lehetőség van feliratkozni „kontaktlistánkra”.

Nagy örömünkre az Utcajogász csapatához az év végéig négy új önkéntes jogász csatlakozott, akik a csoport valamennyi tagjával együtt sikeres vizsgát tettek, és 2011-től szolgálatba állnak. Reméljük az új évben is sokaknak tudunk segíteni.

2011. január 7-től a megújult „Kisokossal” várunk mindenkit a Blaha Lujza téren, aki szeretné igénybe venni az Utcajogász szolgáltatását!

2010. december 11.                                                                                             Kalota Ágnes

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.