Hazugság a Társadalmi Megbékélés Programja

Ez a cikk több mint 13 éves.

A Város Mindenkié csoport megdöbbenéssel értesült egy Tarlós István főpolgármester „aluljáró–programjának” végrehajtása közben történt jogsértésről.

A főpolgármester 2010. november elején jelentette be, hogy a „Társadalmi megbékélés programja” keretében az utcai szociális munkások felmérik, hányan élnek a főváros kiemelt aluljáróiban és december 15-ig speciális elhelyezési formákat ajánlanak fel számukra. A főpolgármester azt nyilatkozta, hogy „aki még mindezen feltételek biztosítása ellenére is agresszív módon megpróbál ragaszkodni ahhoz, hogy az aluljárókban éljen életvitelszerűen, az törvényen kívül helyezi magát tudatosan; azzal úgy fogunk eljárni, ahogy el szoktak járni az önmagukat tudatosan törvényen kívül helyező emberekkel szemben”. E fellépés foganatosítására a Fővárosi Közterület-felügyeletet utasította.

Sajnos a program második fele – amelyet mindentől függetlenül embertelennek és jogsértőnek tartunk – korábban elindult, mint hogy az első ún. szociális szakasz lezárult volna. A Város Mindenkié csoport egy hajléktalan tagja 2010. november 29-én hétfőn 16.30 és 17.10 között a Kálvin téri aluljáróban szemtanúja volt, ahogy a Fővárosi Közterület-felügyelet a rendőrség munkatársaival karöltve az aluljáróban élő hajléktalan emberekkel szemben erőszakosan lépett fel. Tagunk beszámolója szerint az aluljáróban élő emberek rendelkeztek azzal a névre szóló, laminált igazolókártyával, amit a fenti programba bevont résztvevőknek adnak ki az utcai szociális munkások, hogy elhelyezésükig elejét vegyék az ehhez hasonló zaklatásnak. A kártya felmutatásakor erről a megállapodásról sem a Közterület-felügyelet munkatársai, sem pedig a Közterület-felügyelet diszpécsere nem tudott. A hajléktalan emberek nem követtek el semmilyen szabálysértést, ennek ellenére az erőszakszervezetek munkatársai az igazoltatást követően felszólították őket az aluljáró elhagyására.

Ez az eljárás elfogadhatatlan, alkotmányellenes és embertelen! A hajléktalan emberek, csak azért, mert nincs otthonuk, nem bűnözők. Sem a közterület-felügyelőknek, sem a rendőröknek nincs felhatalmazásuk jogellenes esemény hiányában korlátozni bárki közterület-használatát.

Mivel – a közterület-felügyelők tájékoztatása szerint – életbe lépett 24 órás jelenlétük a kiemelt aluljárókban, mind több felháborító eset várható (eddig a Déli pályaudvarról és a Deák Ferenc térről kaptunk hasonló híreket). Mindeközben a főpolgármester által ígért speciális elhelyezések nem történtek meg, ezekre a források még nem állnak rendelkezésre.

Nem mehetünk el szó nélkül a hajléktalanság erőszakkal történő látszatmegoldása mellett! Az erőszakos rendészeti intézkedések nem oldják meg a hajléktalanságot, csak a fagyhalál veszélyének kitett emberek számát növelik.

Tiltakozásunk kifejezéseként egész éjszakás demonstrációt hirdetünk a főpolgármesteri program hivatalos határidejének napján, december 15-én a Blaha Lujza téri aluljáróban, amelyről a későbbiekben további információval szolgálunk.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.