A Parlamentben tiltakoztunk – beszámoló

Ez a cikk több mint 13 éves.

2010. október 19-én az Országgyűlés plenáris ülése tárgyalta azt a törvényjavaslatot, amelynek egyik kimondott célja, hogy felhatalmazást adjon a települési önkormányzatok számára az utcai hajléktalanság kriminalizálására, és „a hajléktalanok kitiltására a közterületekről.”

Az egyik kormánypárti képviselő felszólalása során A Város Mindenkié csoport négy hajléktalan tagja egy nagyméretű „Lakhatást, ne zaklatást!” feliratú táblával tiltakozott a törvényjavaslat kirekesztő szándéka ellen.

Később egy sajtótájékoztató keretében Bene Géza, A Város Mindenkié csoport aktivistája egyebek mellett elmondta, hogy „A hajléktalanság elsősorban lakhatási probléma, melyet érdemi lakáspolitikával és kiterjedt szociális lakáshálózattal, nem pedig zsúfolt tömegszállásokkal, rendőri zaklatással és börtönökkel kell kezelni”.

A Város Mindenkié csoport – minden hajléktalan ember, de minden jó szándékú lakhatással rendelkező állampolgár nevében is – arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza a szóban forgó törvényjavaslatot, és a hajléktalan emberek kirekesztésének lehetővé tételét célzó paragrafus nélkül terjessze azt újra az Országgyűlés elé. Az országgyűlési képviselőket pedig arra kérjük, hogy ha ez nem történik meg, akkor jelenlegi formájában szavazzanak nemmel a törvényjavaslatra.

A lakhatás alapvető emberi jog!

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.