Tisztelt Belügyminiszter Úr!

Ez a cikk több mint 11 éves.

A Város Mindenkié hajléktalan jogvédő csoport ezúton fejezi ki megdöbbenését és felháborodását a hajléktalan emberek közterekről való kitiltását megengedő és pártoló törvénymódosító javaslat ellen (lásd „Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény, és a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról”).

A hajléktalan élethelyzetben alapvető emberi és állampolgári jogok sérülnek, és ezzel a javaslattal most még a közterületről is el akarnak zavarni minket. Hová menjünk ezután? Talán hagyjuk el az országot, vagy keressünk új hazát a magasban, ha már e földön sincs nekünk hely?

Érthető módon, az utcán sétáló embereket zavarja néhány sorstársunk viselkedése: a városlakók komfortérzete és mindennapi élete konfrontálódik az utcán élni kényszerülő emberek képével. Azonban a tiltás nem lehet önmagában megoldás. Ameddig nincs kellően kiépített hajléktalanellátó-rendszer (ma nincs ilyen), amíg nincsenek jól felépített reintegrációs programok a már hajléktalanná vált emberek számára (ma nincs ilyen), és amíg lényegében nem létezik szociális lakásprogram Magyarországon (ma nincs ilyen), addig etikátlannak és antihumánusnak tartjuk a törvényjavaslat által előterjesztett „megoldásnak” még a gondolatát is. Félreértés ne essék: ha Magyarországon tökéletesen működne a hajléktalan-ellátás, a renitegrációs programokból munkával, lakással és visszanyert méltósággal távoznának az emberek, és kiterjedt szociális lakáshálózat támogatná azokat a százezreket, akik nem képesek piaci árat fizetni lakhatásukért – még ebben az esetben sem tartanánk demokratikusnak, alkotmányosnak vagy emberségesnek bármilyen stigmatizált társadalmi csoport kitiltását a közterületeinkről.

Mi, hajléktalan emberek is itt élünk Magyarországon. Ez a törvényjavaslat egy újabb példa arra, hogy a fejünk fölött – sőt ellenünk –  döntenek, ahelyett hogy együtt keresnénk a kivezető utat a hajléktalanságból. A „Nemzeti összefogás programja” nem lehet az, aminek hirdeti magát, amíg egy íróasztal mögül döntenek az emberek sorsáról. Az biztos, hogy ez a könnyebb megoldás. Párbeszédbe kapcsolódni, megszólítható vezetőnek lenni már sokkal nehezebb – mi mégis ezt várjuk a Belügyminiszter Úrtól és az egész kormánytól.

 A hajléktalanság nagyon nehéz és sokrétű probléma. Tiltással és büntetéssel nem lehet orvosolni. Tisztelt döntéshozók! Itt emberekről, érző és gondolkodó lényekről van szó, akikkel le lehet, és le is kell ülni közös megoldást keresni. Mi készen állunk rá. Várjuk a Belügyminisztérium szíves megkeresését és addig is kérjük, távolítsák el a törvénymódosító javaslat hajléktalan emberekre vonatkozó 4. paragrafusát.

Tisztelettel,

A Város Mindenkié csoport

Budapest, 2010. szeptember 10.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.