Az AVM a Lakhatási albizottság alakuló ülésén – beszámoló

Ez a cikk több mint 11 éves.

A Város Mindenkié két tagja 2010. július 19-én meghívott székértőként részt vett az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának Lakhatási albizottsága alakuló ülésén.

Az albizottság ülésén A Város Mindenkiét Balog Gyula és Misetics Bálint képviselték. A kormányt Herpai Balázs és Farkas Judit képviselték, akik elsősorban a már meglévő lakáspolitikai programokról beszéltek, valamint az új kormány elképzeléseiről, de sajnos az utóbbiakról a hozzászólásuk után sem tudtunk meg sokkal többet.

A meghívott szakértők közül elsőként Hegedűs József lakásszociológus szólt hozzá az elhangzottakhoz. Hegedűs a problémás devizahitelek problémájának nagyságrendjét hangsúlyozta, majd arról beszélt, hogy a hitelek kezelését össze kellene kapcsolni a bérlakások kérdésével, hogy a mai bérlakás-rendszer átgondolatlan, a lakásfenntartási támogatás alacsony, az adósságkezelési szolgáltatás pedig sokakat nem ér el.

Győri Péter azzal kezdte az igen kritikus hozzászólását, hogy 2 évig volt lakáspolitikus a fővárosban, ezért meg tudja különböztetni az álmokat a valóságtól. Így a kormány nagyszabású terveiről (pl. a devizahitel-állomány felvásárlásáról) nem is beszélt, ehelyett, egy sor nagyon egyszerű, esetenként költségvetési teher nélkül is megvalósítható lakáspolitikai intézkedést ajánlott a bizottság figyelmébe: például a lakásfenntartási támogatás összekötését a munkanélküli ellátásokkal, az adósságkezelési szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítását, a magáncsőd intézményének megfelelő szabályozását, valamint a lakástörvény módosítását az önkormányzati bérlakásokban élők nagyobb biztonsága érdekében. Azt is elmondta, hogy nagyon nagy probléma a devizaadósság, de ezen kívül is több százezer háztartás van eladósodva.

Közülünk elsőként Balog Gyula beszélt, aki bemutatkozójában elmondta, hogy maga is hajléktalan. Gyula elmondta, hogy a magány milyen fontos szerepet játszik nemcsak a hajléktalanság kialakulásában, de abban is, hogy a hajléktalan emberek ki tudjanak állni magukért. Ezután arról beszélt, hogy a hajléktalan-ellátó intézményrendszer milyen elfogadhatatlan minőségű szállás-lehetőséget nyújt csak, és hogy megfelelő szociális bérlakás-hálózat hiányában sok hajléktalan embernek esélye sincs rá, hogy újra megfelelő lakhatáshoz jusson, még akkor sem, ha dolgozik. Ezért, ahogy elmondta, kiterjedt szociális bérlakás-hálózatra, és a lakhatáshoz való jog törvénybe foglalására van szükség.

Misetics Bálint ott folytatta ahol Balog Gyula abbahagyta: elmondta, hogy a lakhatáshoz való jog számos európai állam alkotmányában szerepel, valamint a bizottság figyelmébe ajánlotta Franciaország és Skócia példáját, ahol a lakhatáshoz való jog nem marad meg az elvi deklaráció szintjén, hanem az állam bírói úton kikényszeríthető módon biztosítja azt. A lakhatáshoz való jog jelentőségét azzal a példával érzékeltette, hogy Magyarországon például egy várandós nő elhelyezésre vonatkozó kérelmét egy önkormányzat elintézheti azzal, hogy felírja egy hosszú várólistára: hiszen az önkormányzat intézmény fenntartó kötelezettsége mellé (amelyet egyébként sok önkormányzat nem tart be) nem társul a hajléktalan állampolgár joga az elhelyezéshez. Ezután arról beszélt, hogy az utóbbi 10 évben úgy növekedett kétszeresére a lakástámogatások GDP-n belüli részaránya, hogy ezt a költségnövekedést nem kísérte evvel arányos előrelépés a lakásszegénység és a hajléktalanság csökkentésében. Misetics azzal zárta a hozzászólását, hogy azt kérte: ha a kormány ismét a lakáspolitikai kiadások jelentős növelését fontolgatja, akkor a források elköltésénél elsősorban a hajléktalan és mélyszegénységben élő emberek érdekeit tartsa szem előtt.

A bizottsági tagok közül Rónaszéki Keresztes Mónika fideszes képviselő szólalt fel – de sajnos semmi érdemi választ nem adott az elhangzottakra.

2010. augusztus 3.                                                                                             Misetics Bálint

A bizottsági ülés jegyzőkönyve innen letölthető.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.