Lakcímbejelentéssel kapcsolatos eseteket keresünk!

Ez a cikk több mint 11 éves.

A Tizek Budapesti Hajléktalan Embereket Segítők Társasága, a Menhely Alapítvány Jogvédő Fórum és a Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoport kampányt indít, hogy felhívja a figyelmet a lakcímadatok nyilvántartásával kapcsolatos problémákra, amely nagyon sok hajléktalan és bizonytalan lakhatással rendelkező embert érint hátrányosan.

Annak érdekében, hogy a jelenlegi „hatósági lakcímrendezési kényszer” visszafordíthatatlan káros következményei ellen hatékonyan tudjunk fellépni, illetve megpróbáljuk megállítani elsősorban olyan, lakcímekkel kapcsolatos eseteket gyűjtünk, ahol az állampolgár, bár van tényleges lakóhelye (lakás, szálló, vagy akár közterület is), valamilyen okból nem tud bejelentkezni. Ezen túl hasznát vesszük bármilyen lakcímmel kapcsolatos problémáról szóló esetleírásnak, amelyben az ügyfeleket vagy akár ismerősöket, családtagokat, stb. lakcíme vagy annak rendezetlensége, esetleg hiánya miatt érte valamilyen hátrány.

Célunk egy olyan esetgyűjtemény összeállítása, mely Budapest minden kerületéből és lehetőleg minél több vidéki településből tartalmaz eseteket. Az eseteket az illetékes hivatali és döntéshozó politikai szereplők elé szeretnénk tárni, evvel érzékeltetve a lakcímek regisztrációjával kapcsolatos jogi szabályozás és működésképtelen gyakorlat által okozott súlyos problémákat.

 Kérjük, az esetleírások tartalmazzák a következő információt:

 –          az eset érintettjének alapvető adatai (név, kor, nem, bejelentett lakcím(ek), tényleges tartózkodási hely) (ezeket az adatokat bizalmasan kezeljük)

–          az eset rövid (5-10 mondatos) leírása, amelyben feltétlenül szerepeljen, pontosan milyen lakcímes problémáról van szó és milyen következményekkel járt az adott lakcím rendezetlenség, illetve az is, hogy milyen megoldás született

–          az esetet dokumentáló neve, elérhetősége (ezeket az adatokat nem fogjuk nyilvánosságra hozni!)

Az eseteket 2010. szeptember 1-ig

a lakcimgond@gmail.com email címre várjuk!

 További információ:

06 20 934 58 21 (Gurály Zoltán)

06 70 425 01 39 (Kovács Ivetta)

A felhívás teljes szövege letölthető itt.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.