Választási tájékoztatók – beszámoló

Ez a cikk több mint 14 éves.

A 2010-es választások előtt az AVM fontosnak találta, hogy minél több hajléktalan ember vegyen részt a választásokon. A BMSZKI szakmai vezetőjétől felkérést is kaptunk arra, hogy tartsunk tájékoztatókat hajléktalan embereknek, melynek nagyon örültünk és el is fogadtuk. Hivatalosan megkaptuk az intézmények listáját, valamint az ún. Tizek Tanácsán még szélesebb körben propagáltuk a lehetőséget.

Március elejére készen álltak a segédanyagok, és egy főpróbát is tartottunk, melyen kiderült, hogy sem lelkileg, sem a gyakorlati tudást tekintve nem voltunk egészen készen a feladatra. A felkészülés hiányát végül is az adatok betanulásával tudtuk pótolni, ami sikeres volt.

A tizenhét intézményből hét intézményben voltunk, igaz a Dózsa szállón négy intézmény is működik. Ezek szerint az intézményekn több mint a felét értük el. Az idő rövidségét tekintve ez nem is rossz arány.

Az előadók bevonása így sem volt éppen egyszerű. Összesen négy nem hajléktalan és hét hajléktalan tagunk vett részt a kampányban. Úgy érezzük, az intézményeken belüli toborzás kevés volt. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a Váltó Házban például csupán egy fő vett részt az előadáson, pedig itt két tagunk is lakik. További négy intézményben átlagosan tíz fő volt a jellemző. Az utolsó két előadáson viszont 26 és 24 fő vett részt. Ezek szerint összesen 94 főt értünk el közvetlenül, akik közül négyen érdeklődtek komolyabban az AVM iránt. Az ő elérhetőségeik felkerülnek a kontakt listára, és megpróbáljuk őket minél hamarabb a csoportba is elhozni.

Az első előadások eléggé elszomorítónak tűntek, mert az emberek nem mutattak túl nagy érdeklődést, de a végére komoly figyelmet kaptunk. Persze mindenhol voltak „rendbontók”. Az idő múlásával mi is egyre felkészültebbek és gyakorlottabbak lettünk. A szeptemberi önkormányzati választásokon, valamint négy év múlva remélhetőleg már sokkal jobbak leszünk.

2010.04.01.                                                                                                   Balog Gyula

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.