A Város Mindenkié karácsonya – beszámoló

Ez a cikk több mint 14 éves.

A Város Mindenkié karácsonya

Egy nagy színes forgatag volt az egész, ahogy lassan megjött mindenki es elkezdődött az első közös AVM karácsony.

Először saját magunkat, belső körben ajándékoztuk meg. Sokan készültek verssel, ki mesével, dallal, ami a szívében volt éppen. Volt, aki többször is szerepelt.

Azután folytatódott a színek-hangulatok kavalkádja. Hol nevettem, mint egy tréfan, de az asztal mellett úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

Indult a tánc is, táncoltam én is.

Jöttek a meghívott vendégek, akik kíváncsiak voltak ránk. Beszélgettünk, nevetgéltünk, ahogy egy karácsonyi bulin szokás, de nem volt mesterkélt egyáltalán, se póz-szeretet, hanem szívből jött.

Én alaposan megkóstoltam a különböző italok sokaságát és hazafelé repült a szívem és néha vétett a lábam, de szerintem így volt kerek minden, ahogy volt.

Akinek nem tetszett, majd máskor jobban csináljuk.

Csepregi László Iván

A Város Mindenkié Csoport karácsonyi összejövetele

2009. december 22-én eljött a várva várt nap. Nagyon vártuk, hisz amióta megalakultunk (2009. augusztus 14.), elég sok mindent tett a csoport s egy kis pihenés nekünk is jár.

 A termeket kidíszítettük, előkészítettük a vetítő szobát, kipakoltuk a sok finomságot egy asztalra, s kávét is főztünk, majd elkezdtük a műsort.

A csoport megbeszélte, hogy egymásnak saját magunk által írt vagy hozott verset, éneket, mesét stb. adunk ajándékba, így egyformán adunk s kapunk. Nagy örömünkre már ide is jöttek meghívottak, s mint kiderült, Ők is hasonló dolgokkal készültek nekünk. A szebbnél szebb verseket, énekeket megilletődve s vegyes érzelmekkel hallgattuk. Nekem az egyik ilyen történetnél muszáj volt kimennem, mert sok volt érzelmileg s nem akartam ott sírni. Sajnos így egy másik versről is lemaradtam, mivel nem értem vissza időben.

Az ajándékozás vége felé már jött a többi meghívott. Nagyon jó volt látni, hogy ennyi ember eljött. Volt olyan személy, aki megjegyezte ilyen karácsonyi bulin se volt még ahol nincs alkohol (gondolom arra célzott, hogy nem gondolta volna, hogy a hajléktalanok nem isznak mivel az a nagy tévhit, hogy a hajléktalanok alkoholisták). Akik jobban érdeklődtek utánunk azok egy kb. 30 perces filmen megnézhették, hogy alakulásunk óta mivel foglalkoztunk. A falakon is volt sok fotó, amiket szintén megnézhettek, az érdeklődök. Volt ki táncolt, ki beszélgetett, s a rendezvény 22 óráig tartott.

Akik eljöttek, nagyon jól érezték magukat. Köszönöm, hogy ott lehettem s részese, lehettem eme összejövetelnek. Kívánom, hogy sok-sok ilyen rendezvény jöjjön létre s még több érdeklődő ismerje meg a csoportot, ahol hajléktalan emberek összefogva tesznek a kirekesztés és megkülönböztetés ellen.

 Csurika

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.