Hajléktalanok a világban felcím alatt közölt cikkük (HVG, 2009. november 26.) számunkra – fedél nélkül élő, bizonytalan lakhatással rendelkező, valamint a lakásszegénységben szenvedő emberekkel szolidáris állampolgárok számára – elfogadhatatlan nyelvhasználattal közelít a hajléktalanság témájához. A „hajléktalan” és a „csöves” szavak nem cserélhetőek fel egymással. Vehetünk példát máshonnan is: a kerekesszékes nem teljesen ugyanaz, mint a nyomorék; a zsidó nem bibsi és a firkász sem egészen ugyanazt jelenti, mint az újságíró.

Érdemes elgondolkozni azon, hogy ha – ahogy feltételezzük – a fenti szópárok közül a cikk szerzője nagy valószínűséggel a „politikailag korrekt”, vagyis a legalábbis kevésbé lealacsonyító változatot választaná, a hajléktalan emberek esetében miért gondolta úgy, hogy a „csöves” kifejezés éppen megfelel? A hajléktalan emberek társadalmi kirekesztésének alapvető eleme emberi méltóságuk megtagadása, vagyis az, hogy nem tekintik őket embernek és többek között megalázó és megbélyegző módon beszélnek róluk.

Vitázhatunk a politikailag korrekt beszédmód határairól és hasznosságáról, de véleményünk szerint a legnagyobb példányszámban megjelenő hazai gazdasági és politikai hetilap nem engedheti meg magának, hogy ilyen egyértelműen megbélyegző kategóriákat használjon, amellyel még inkább csökkenti annak az esélyét, hogy a hajléktalan emberek be-, illetve visszailleszkedjenek a társadalomba. És nemcsak azért, mert a szociálpszichológia már a hetvenes évek végén kimutatta: a negatív jelentésekkel terhelt kifejezések nyilvános használata nemcsak megerősíti az előítéleteket, de elfogadhatóvá és szalonképessé is teszi azokat. Hanem azért is, mert a sajtó munkatársainak különleges felelőssége van abban, hogy a szegénységben és kirekesztettségben élő emberekről hogyan gondolkodunk és beszélünk. Ezért felhívjuk a sajtó – legtöbb esetben valóban jóindulatú – munkatársait, hogy kerüljék a meggondolatlan, tiszteletlen és megalázó nyelvhasználatot.

Megoldásként ajánljuk, hogy legalábbis kerüljék a csöves szó használatát és helyette a hajléktalan ember kifejezést, illetve a FEANTSA – cikkben ismertetett – tipológiáját használják. De talán még ennél is fontosabb, hogy egy ilyen cikk megírásakor lehetőleg magukat a hajléktalanságot megtapasztalt embereket is kérdezzék meg arról, milyen a „csöves-helyzet” – így sokkal árnyaltabb és emberibb képet fognak tudni nyújtani olvasóiknak a szélsőségesen nehéz lakáskörülmények között élő emberek helyzetéről az adott országban, városban vagy régióban.