Az otthon védelméhez való jog – Kunyhórombolások és az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga

Ez a cikk több mint 8 éves.

zugloper_kicsi.jpgÉvek óta élnek ott – gyakran több mint 10 éve. Kunyhókban, amelyeket ők építettek. Ott együtt alhatnak a párjukkal, és együtt ébredhetnek fel – de egyedül is lehetnének, ha azt szeretnék. Saját háztartást vezetnek. Lehet kutyájuk, vagy cicájuk. Ott – felnőtt emberek lévén – nem mondja meg nekik senki, hogy mikorra kell hazamenniük, mikor kell lefeküdniük, felkelniük. Munka után – ha azt szeretnék – megihatnak egy üveg sört. Ezek igen szerény igények – a hajléktalanellátó intézmények jelentős része mégsem biztosítja ezek egyikét sem, és egyikük sem biztosítja ezek mindegyikét.

Ennek az intézményi gyakorlatnak az egyik igen elterjedt igazolása az, hogy amennyiben a hajléktalanszállók a mainál jobb, méltóságteljes körülményeket biztosítanának, úgy a hajléktalan emberek nem lennének kellőképpen ösztönözve arra, hogy kikerüljenek a hajléktalanságból: megszoknák a körülményeket és azt, hogy nem kell erőfeszítést tenniük azért, hogy elfogadható szállást biztosítsanak maguknak („institucionalizálódnának”). A maguk építette kunyhóban lakó emberek – akik gyakran semmilyen intézményes ellátást nem vesznek igénybe és teljesen önfenntartóak – ebből a szempontból még az egyébként hajléktalanként élő emberekkel szemben előítéletes önkormányzati döntéshozók szimpátiájára is igényt tarthatnának. Rajtuk még nehezebb volna rosszallóan számon kérni az öngondoskodást, hiszen gyakran a semmiből teremtik meg maguknak az önálló háztartásvezetés feltételeit.

Az önkormányzatok azonban egyre gyakrabban lépnek fel rendészeti eszközökkel a kunyhóban élő emberekkel szemben. Elmennek hozzájuk (többnyire közterület-felügyelők, alkalmanként rendőrök, vagy a hatóságokkal együttműködő szociális munkások), és azt mondják: el kell menniük onnan. Gyakran néhány napos határidővel. Ha nem mennek el, akkor erőszakkal lakoltatják őket ki, és rombolják le az otthonukat. Hivatalos értesítőt nem kapnak. Nincs is miről, hiszen az önkormányzatok – A Város Mindenkié csoport által ismert (zuglói, újpalotai, kőbányai, ferencvárosi, hegyvidéki és csepeli) ügyekben legalábbis – nem folytatják le a kilakoltatáshoz és bontáshoz szükséges közigazgatási eljárást. A rendőrség alkalmanként erőszakkal kényszeríti ki ezeket a jogsértő intézkedéseket.

Ez történt 2011. október 18-án is, a zuglói Francia útnál is, ahol az önkormányzat úgy bontotta el mintegy 20 ember otthonát, hogy még a bontás pontos időpontjáról sem értesítette őket. Otthonuk maradványait és személyes tulajdonaikat – mint szemetet – az önkormányzat elszállította és megsemmisítette. Az önkormányzat intézkedései az Alapvető Jogok Országgyűlési Biztosának jelentése szerint is ellentétesek voltak a jogállamiság elvével és a jogbiztonság követelményével, és sértették az ott élők tisztességes eljáráshoz való jogát. A kunyhók volt lakóinak egy csoportja – A Város Mindenkié és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda segítségével – kártérítési pert indított az önkormányzat ellen, amelynek holnap lesz a következő tárgyalási napja.

Ezek az ügyek a tisztességes eljáráshoz való jogon – és a fedél nélkülivé tett emberek (bírói úton többnyire nem kikényszeríthető) szociális jogain – túl felvetik a magánélet védelméhez fűződő jog sérelmét is. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikke szerint:

1. Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, otthonát és levelezését tiszteletben tartsák.

2. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.

Ennek a cikkelynek a sérelmét állapította meg a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága a Yordanova and others v. Bulgaria (2012) ügyben egy szófiai önkormányzati tulajdonú területre engedély nélkül épült telep elbontásáról szóló bírósági döntés kapcsán. A döntés legfontosabb megállapítása az, hogy a Batalova Vodenitsa településrészen álló engedély nélküli építmények az ott hosszú évek óta élők emberek otthonai, attól függetlenül, hogy a bolgár jogszabályok értelmében jogszerűen használják-e a területet vagy sem – és mint otthonokat védi őket és lakóikat az Egyezmény 8. cikkelye. A otthon védelme ugyanis alapvetően nem az építmény jellegéből következik (pl. abból, hogy engedéllyel épült, vagy hogy megfelel-e az építésügyi szabályozásoknak), hanem lakója emberi mivoltából.

Ez nem jelenti azt, hogy az ott lakók otthonuk védelméhez fűződő joga végeredményben felülírná az önkormányzat igényét a terület feletti tulajdonjoga érvényesítésére (a döntés kifejezetten tartalmazza, hogy az Egyezményből nem levezethető a lakhatáshoz való jog). A Bíróság azonban kimondta, hogy a bontásról szóló – rövid határidővel elrendelt, az arányosság szempontját nem érvényesítő, és alternatív elhelyezést nem biztosító – intézkedés jogsértő volt. A döntés értelmében a szegénységben élő emberek otthonainak elbontásával kapcsolatban különös körültekintésre van szükség, hogy az eljárás ne okozzon „egy demokratikus társadalomban” elfogadhatatlan mértékű sérelmet számukra. Fontos, hogy a bíróság szerint a telep elbontása nem csupán az ottlakóknak az otthon tiszteletben tartásához fűződő jogát sértette volna, hanem a fent idézet cikkely első mondata szerinti „magán- és családi életét” tiszteletben tartásához fűződő jogát is. Ez a magyarországi esetek kapcsán is felmerül, amennyiben a rövid határidővel elbontott kunyhók lakói legtöbbször csak olyan hajléktalanszállón találnak menedéket, amelyben nem lehetnek együtt a párjukkal vagy családjukkal.

A Fővárosi Törvényszéknek nem kell az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogára támaszkodnia ahhoz, hogy jogszerűtlennek tekintse a Zuglói Önkormányzat intézkedését a Francia úti kunyhók lerombolásával kapcsolatban, és hogy kártérítést ítéljen meg a fedél nélkülivé tett állampolgárok számára – mindez a magyarországi jogszabályokból is levezethető. Mégis, jó szolgálatot tenne a bíróság a magyarországi jogállamiságnak, ha a strasbourgi esetjogot a döntésébe beemelve hozzájárulna annak a belátásához, hogy a magánélet és az otthon tiszteletben tartásához fűződő jogok mindenkit megilletnek – azokat is, akiknek középosztályi szemmel, első ránézésre, nincs is otthonuk.

2013. május 29.                                                                                            Misetics Bálint

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.