Hogyan tehetnénk közösen a lakhatási szegénység ellen? – beszámoló a Lakhatási Platform műhelybeszélgetéséről

Ez a cikk több mint 11 éves.

2012. március 22-én a Város Mindenkié jogászaként részt vettem egy egész napos programon, ahol arra kerestük a választ, hogy a hasonló célokért, de eltérő eszközökkel tevékenykedő szereplők között hogyan alakulhat ki egy jobb együttműködés, hogyan dolgozhatunk közösen egy lakhatási mozgalom elindításán. Úgy gondolom, hogy a program mindenki számára nagyon hasznos volt, elindult a közös munka, melynek biztos, hogy lesz folytatása.

A műhelybeszélgetést a Lakhatási Platform szervezte és a témában érintett szervezeteket hívta meg, hogy megvitassuk, ki mit tehet a lakhatási szegénység ellen illetve, hogy együtt hogy tehetünk még többet. Ott volt az AVM-en kívül számos lakhatással foglalkozó és roma szervezet, valamint a fogyatékosok jogaiért küzdő egyesület is, de mindenkit képtelenség lenne felsorolni.

A nap a bemutatkozásokkal indult, hiszen, bár ugyanazon a területen dolgozunk, mégsem ismerjük egymást és ennek megváltoztatása is az egyik célja a kezdeményezésnek. Ezután következtek a gondolatébresztő rövid előadások, melyek közül elsőként megismerhettük, hogy számszerűleg milyen széles réteget érint ez a probléma, illetve az AVM részéről Udvarhelyi Tessza felvázolta, hogy milyen lehetőségei lehetnek egy lakhatási mozgalomnak.

Ezután következtünk mi, résztvevők és igazából innentől kezdve csak rólunk szólt a nap. Ebéd után a kiscsoportos megbeszéléseken mindenki elmondhatta, amit egy-egy témával kapcsoltban fontosnak tartott megosztani a többiekkel majd a közös visszajelzésből mindannyian tanulhattunk mások észrevételeiből. Összegyűjtöttük, hogy mi lehet a pozitívuma, buktatója egy ilyen mozgalomnak, mik az eszközei, céljai, értékei, módszerei illetve konkrétan ki milyen szerepet szán magának benne, akár egyénileg, akár egy szervezet tagjaként.

Már csak azt kellett kitalálni, hogy mi a következő lépés. A legfontosabb, hogy megtaláljuk azokat az alapértékeket, melyekben meg tudunk egyezni, így a következő találkozón – ahol remélhetőleg még többen leszünk – ezeket fektetjük le illetve kitalálunk egy közös kampányt is. Végül a legkitartóbbakkal megnéztük a Több, mint fedél című 2011-es filmet, ami egy ilyen mozgalom szerveződését mutatja be az USA-ban.

Ezután a tartalmas nap után mindannyian elkezdtünk hinni benne, hogy összefogással el lehet érni eredményeket és igenis tehetünk azért, hogy mindenki megfelelő minőségű lakáshoz jusson, mert nem mondunk le róla, hogy a lakhatás alapvető emberi jog! Közösen erősebbek vagyunk, nem hagyjuk magunkat!

2012. március 27.                                                                                                 Lennert Zsófi

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.