AZ AVM tagjai bemutatkoznak: Balogh Zoltán

Ez a cikk több mint 12 éves.

1964-ben születtem Nagyváradon. Apám szabó volt, anyám fodrász, nem voltunk se csórók, se gazdagok. Négyen voltunk testvérek. Az általános iskolát jártam ki és két szakiskolát. A szakmáim műanyaggép-kezelő meg szerelő-lakatos. Építkezéseken dolgoztam Bukarestben és atomerőműben is, ahol szerkezetet szereltünk. Birkapásztor is voltam vagy húsz évig: birkákat legeltettem Szeben környékén a hegyekben meg a völgyben is.

2010-ben jöttem Magyarországra, mert sokszor nem fizettek ki és úgy gondoltam, hogy itt normálisabbak az emberek. Először vidéken dolgoztam, pásztorkodtam Csongrád és Hajdú-Bihart megyében. Itt is ráfáztam nem egyszer, és aztán feljöttem Budapestre szerencsét próbálni 2010 decemberében.

Itt jó ideig az utcán voltam (például a Duna Plaza környékén meg egy budai barlangban is), aztán egy ismerősöm azt ajánlotta, hogy menjek el a Máltai Szeretetszolgálathoz. Bekerültem a Miklós utcai szállóra, ami szerintem nagyon normális hely. Amikoer bekerültem, volt munkám: a Budai Irgalmas kórházban voltam kertész. Ott három hónapig voltam, aztán kiraktak.

Megismerkedtem Csurikával, aki bemutatta A Város Mindenkié csoportot. Voltam egy párszor a gyűléseken és elhatároztam, hogy megpróbálok én is tenni valami a sorstársaimért. A lakhatás munkacsoport és a szervezetfejlesztési munkacsoport tagja vagyok. Résztvettem például az üres lakások számolásában, most pedig a szociális építőtábort szervezőp egyesülettel szervezek egy találkozót. A heavy metal a kedvenc zeném és szereten az Interneten csetelni.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.