1967-ben születtem Budapesten, jónak mondható családba. 1973-ban lakást kaptunk Újpalotán. Ott kezdtem járni általános iskolába, amit 4-es átlaggal el is végeztem. De mielőtt előre szaladnék, el kell mondjam, hogy 1976-ban 9 évesen sportolni kezdtem az MTK-VM kerékpáros szakosztályában. Olyan alacsony voltam, hogy külön biciklit kellett építeni nekem. Ahogy telt az idő, egyre jobban megszerettem a kerékpársportot, így lettem aztán nyolcszoros magyar és tizenhétszeres Budapest-bajnok. Emellett számos, akkor nagynak és nevesnek mondott verseny győztese.
Az általános iskola után szobafestő-mázoló-tapétázó szakmunkás iskolát elvégeztem. Egy keveset dolgoztam benne, majd jelentkeztem rendőrnek. 1984-ben elvittek katonának, majd két hónap kiképzés után átvezényeltek a rendészeti szakközépiskolába, amit szintén elvégeztem. Ezután a 15. kerületi kapitányságon teljesítettem szolgálatot mint gépkocsizó járőr. Egyre jobban megtetszett a rendőri pálya, és jelentkeztem a zászlós képzőbe, amit szintén elvégeztem munka mellett.
1987-ben gyomorfekély betegségem miatt kivizsgálások sora mellett 11 hónapig folyamatosan betegállományban tartott a BM-orvos. Az akkori szabályok szerint ebben az esetben engem már le kellett volna nyugdíjazni. Ezt a szabályt nem tartották be és megkértek, hogy szereljek le nyugdíj nélkül, saját akaratomból.
Ezután ismét dolgoztam a szobafestő szakmában, majd kaptam egy jobban fizető állásajánlatot egy autókereskedésben, ahol el is helyezkedtem. Először mint autómosó meg tereprendező, és ahogy múlt az idő, egyre jobb feladatokat kaptam: már vihettem érdeklődőket próbakörre is. A főnököm egyre több autót szerzett be külföldről és rám bízta ezeknek az autóknak a behozatalát.
Ezekben az időkben született meg kisfiam, Norbert. Vele és édesanyjával ekkor még albérletben laktunk. Mivel ezzel a munkával elég sok pénzt tudtam keresni, eldöntöttem, hogy még többet fogok dolgozni, és veszek egy saját lakást. Mivel nagyon keveset voltam otthon, a feleségemmel a kapcsolatunk megromlott és közös megegyezéssel elváltunk. A lakást a fiamra hagytam. Tovább dolgoztam addig, amíg sikerült vennem egy kisebb lakást, amibe az akkori élettársam 1 millió forinttal besegített. A lakást az ő nevére írattam és időközben az 1 millió forintot visszaadtam neki. Kapcsolatunk megromlott és ismét lakás nélkül maradtam. Tartalékaim elfogytak és 2009-ben az utcára kerültem. Több hónapot laktam a Ferihegyi repülőtéren, sátorban a Margitszigeten és különböző közterületeken.
Az AVM-mel a Kossuth téri tüntetésen találkoztam és érdekelni kezdett a tevékenységük. Csatlakoztam az Utca és jog kutatócsapatához. Ezzel párhuzamosan megismerkedtem a csoport más tevékenységeivel és inspirál az, hogy a csoport a hajléktalan és mélyszegénységben élő emberek érdekeit képviseli. A csoportban nagyon sok olyan emberrel ismerkedtem meg, akiket ez a téma érdekel. A kutatáson kívül a heti rádióműsor elkészítésében veszek részt és annyi időt töltök a csoporttal, amennyit csak lehet, mivel rengeteget lehet tanulni és fejlődni. Amióta A Város Mindenkié csoport tagja vagyok, úgy érzem, hogy lett egy másik családom, akitől sokat tanulhatok, és még többet tehetek azért a nemes és megbecsülendő célért amit az AVM kitűzött maga elé.
