Jó helyre születtem, nem kellett megküzdenem azzal, hogy Magyarországon kevés a lehetőség a társadalmi mobilitásra. Ettől függetlenül – vagy pont ezért – a kirekesztés elleni küzdelem, az egyenlő esélyek megteremtése érdekel. Azt gondolom, hogy a szerencséből adni kell azoknak, akiknek kevesebb jutott.

Kiskoromban is felháborított az igazságtalanság. De jogi egyetemre azért mentem, mert nem akartam számokkal foglalkozni. Arra jöttem rá, hogy a klasszikus jogi feladatok helyett leginkább társadalmi kérdések (meg a börtön) érdekelnek. Először egy nemzetközi ügyvédi irodában dolgoztam, de ott nem voltak emberi ügyek. Aztán egy minisztériumban közösségi bűnmegelőzéssel foglalkoztam: azzal, hogyan lehet a perifériára szorult csoportok társadalmi integrációját elősegíteni. Azóta egy emberi jogi szervezetnél foglalkozom jogvédelemmel, rendészeti, fogvatartási kérdésekkel.

A munkámban sokat érveltem az önkéntes munka fontosságáról. De bort ittam és vizet prédikáltam, úgyhogy lépnem kellett. Tudtam, hogy nem akarom a számítógép klaviatúráját verni, hanem ki akarok menni a térre, konkrét, egyedi, élő eseteket akarok megoldani. Most péntekenként ezt teszem a Blahán az Utcajogász programban. Ez az egyetlen olyan hely, amely tényleg alacsonyküszöbű. Nem kell bejönni sem, vagy rendesen viselkedni.

Az AVM tagjaként egy professzionálisan dolgozó, elkötelezett csoport tagja vagyok, ahol ezerféle ember van. Ez iszonyú izgalmas. Részese vagyok a hajléktalan emberek jog- és érdekérvényesítésért, méltóságért való küzdelmének. Büszke vagyok erre.